Légiósok: Vass Ádám még kettőt alszik az MTK ajánlatára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.06. 16:58
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Vass Ádám a belga Oostendétől kölcsönbe az MTK-hoz szerződhet. A kék-fehérek mai első tréningjén Garami József szakmai igazgató sem cáfolta, hogy egyeztetnek a játékossal, akinek menedzsere, Paunoch Péter a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a jelenleg a válogatottal készülő labdarúgó szerdáig dönt az MTK ajánlatáról.
Téli átigazolások – NB I
Téli átigazolások – NB II
Az NB I-es csapatok felkészülési programja
Téli átigazolások – NB I
Téli átigazolások – NB II
Az NB I-es csapatok felkészülési programja

„Az MTK megtette az ajánlatát, ami szakmailag korrekt, de még nem egyeztünk meg. Vass Ádám döntésén múlik, hogy elfogadja-e. Ma és holnap a válogatott összetartásán vesz részt, szerdán egyeztetünk ismét a kék-fehérekkel, vagyis még két napot alszik rá" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Vass Ádám menedzsere, Paunoch Péter.

Vass fél évre kölcsönbe kerülhet a belga élvonalbeli Oostendétől az MTK-hoz.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton)
Távozott/távozhat: Baki Ákos (Swansea ?), Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Kiszemeltek: Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Lázok János (Győri ETO), Tököli Attila (Paks), Vass Ádám (Oostende – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00