Honvéd: Bonazzoli másfél évre írhat alá - Cordella

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 14:51
Mint arról beszámoltunk, a Bp. Honvéddal kezdte meg a téli felkészülést az egyszeres olasz válogatott, nagyon rutinos Emiliano Bonazzoli. A 35. születésnapját a jövő héten ünneplő csatárnak Japánból is van ajánlata, de már a héten a Honvédé lehet, másfél évre írhat alá – ezt Fabio Cordella nemzetközi igazgató mondta el a Tuttomercatoweb.com-nak.

„Múlt szombat óta Budapesten van, és a csapattal edz. Pénteken orvosi vizsgálatra megy, és azt követően aláírhat. A következő napokban hozzuk meg végleges döntésünket. A következő idényre is szerződtetnénk” – idézi Cordellát a Tuttomercatoweb.com.

„A hatalmas Serie A- és Serie B-tapasztalata hasznunkra lehet, felépítése és technikai képessége is segítheti a csapatot, ilyen játékosra van szükségünk” – tette hozzá Cordella.

A Honvéd kedden hivatalos honlapján tudatta, hogy ismét a többiekkel készül sérülése után a csapat szerb légiósa, Borisz Zsivanovics, és mandulaműtétje után megint a csapattal gyakorol Kovács János.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:Kapacina Valér (Várda SE – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Sergiu Moga (román, ?), Edixon Perea (kolumbiai, ?), Souleymane Tandia (szenegáli, Domzale? – Szlovénia), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lecce)
Kiszemeltek: Emiliano Bonazzoli (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország)
Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik