Győr: a Betis volt Real-kapust igazolt Kamenár helyett

2014.01.29. 09:25
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) sereghajtó Betis érdeklődött Lubos Kamenár iránt. Ezt a játékos ügyeit intéző menedzser, Laczkó Mihály árulta el a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A menedzser a műsorban elmondta: a sevillai együttes a téli átigazolási időszakban szinte minden poszton szeretné megerősíteni a keretét, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát. Többek között kapust is kerestek, így spanyolországi partnerükön át a győriek kétszeres szlovák válogatott kapusát ajánlották a Betis december elején kinevezett vezetőedzőjének, Juan Carlos Garridónak a figyelmébe.

A szakembernek tetszett volna a lehetőség, hogy megszerezze a korábban Franciaországban és Skóciában is légióskodó szlovákot, ám együttese 5–0-s, megsemmisítő vereséget szenvedett otthon a Real Madridtól – a dán Stephan Andersen kapuson több gólt is számon kérhettek –, így a spanyol edzőnek másfél hónap után távoznia kellett.

A helyét az argentin Gabriel Calderón vette át. Egy héttel később Antonio Adán, a Real Madrid volt kapusa szerződést bontott olasz klubjával, a Cagliarival, és visszatért hazájába, ahol a Betis ellenszolgáltatás nélkül leigazolhatta.

A 26 éves, több mint negyvenszeres korosztályos spanyol válogatott Adán a Real Madrid nevelése, végigjárta a szamárlétrát, ám az első csapatban a kispadig és epizódszerepig jutott csupán. Diego López érkezésével, Iker Casillas felépülésével aztán már a kispadra sem fért oda, azért szerződése tavaly nyári lejárta után új klubot keresett magának. November közepén szerződött a Cagliarihoz, ahol csupán két mérkőzésen védett.

Legfrissebb hírek

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:56

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54