FTC: nincs meg a második szerzemény - Sahed egyelőre nem jön

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.01.23. 21:54
Dibusz Dénes után a tunéziai válogatott Szofian Sahed lehetett volna a Ferencváros labdarúgócsapatának második téli szerzeménye, de a védővel nem született egyezség, és nem a klub miatt hiúsult meg a megállapodás – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A német sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a háromszoros tunéziai válogatott védő, a legutóbb a Hannoverben szereplő, de az előző fél évet kihagyó 30 éves Szofian Sahed jelen állás szerint nem lesz a Ferencváros játékosa.

„A Fradi nagyon korrekt ajánlatot tett, de a játékos azt nem fogadta el, így Thomas Doll vezetőedző egyelőre lemondott róla" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a játékost Magyarországon képviselő menedzser, Paunoch Péter.

Sahedet múlt héten a Soroksár elleni edzőmeccsen tesztelte a szakmai stáb. A találkozó után, ahogy azt már jeleztük, a védő elutazott, és csak akkor tért volna vissza, ha megegyezés születik. Erre azonban már aligha kerül sor, a helyzet esetleg akkor változhat, ha a védő hajlandó engedni az igényeiből.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Dibusz Dénes (Pécsi MFC)
Távozott/távozhat:Gerson Guimaraes Ferreira Junior (brazil, ?), Kunsági Roland (?)
Kiszemeltek: Fiola Attila (Paksi FC), Nemanja Koszovics (montenegrói, FK Cselik Niksics – Montenegró)
Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
5 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
8 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik