Újpest: Volt olyan pillanat, amikor nyeltem egyet - Kabát

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2013.12.15. 09:06
null
Kabát Péternek a nyáron lejár a szerződése Újpesten (Fotó: Szabó Miklós)
Kabát Péter, az élvonalbeli Újpest labdarúgócsapatának 36 éves támadója úgy készül, hogy a liláktól megy nyugdíjba, és ha rajta múlik, az nem a szezon végén lesz. Amint arról korábban már beszámoltunk: Roderick Duchatelet klubtulajdonos számára azonban nem ennyire egyértelmű a dolog. Mivel Kabátnak a nyáron lejár a szerződése, már túl van az első egyeztetésen a klubvezetővel, aki márciusban dönt a sorsáról.

 

„Eszemben sincs távozni! – mondta határozottan Kabát Péter. – Ha rajtam múlik, Újpestről megyek nyugdíjba. Még legalább két évig szeretnék futballozni, és a folytatásban is szívesen szolgálnám a klubot, edzőként, menedzserként, ez majd talán kialakul. Mindig korrekt volt a kapcsolatom a tulajdonossal. Amikor idekerült s átvette a klubot, többször is beszélgettünk, és ő hangsúlyozta, számít rám, hosszú távon tervez velem, azt szeretné, ha a búcsúmeccsem után is maradnék.”

„SZERINTEM EZ NEM EGYEDÜLÁLLÓ”
„Kabát Péter Balajcza Szabolccsal és Litauszki Róberttel egyetemben jó teljesítményt nyújtott az ősszel, de megbeszéltem velük, hogy a nyáron lejáró szerződésük meghosszabbítására csak a tavasszal, legkorábban márciusban tudunk visszatérni. Szerintem ez nem egyedülálló eset. A csapatot mindenesetre több poszton is szeretném megerősíteni a télen” – mondta Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa.

A héten viszont olyan hírek keltek szárnyra, amelyek Kabát Péter távozásáról szóltak, még inkább a leépítéséről.

„Borzalmas volt nézni az interneten megjelenő különböző híreket, a szurkolói hozzászólásokat, amelyek mind-mind arról szóltak, hogy Kabát Pétert kirúgták, elküldték Újpestről, holott ez nem igaz. Annyi történt, hogy Roderick Duchatelet valamennyi lejáró szerződésű labdarúgóval elbeszélgetett külön-külön. Én jövő nyárig vagyok hivatalosan az Újpest játékosa, ezért én is sorra kerültem. Bementem a tulajdonoshoz, kezet fogtunk, és nagyjából tíz percig beszélgettünk. Nem tagadom, ezalatt volt olyan pillanat, amikor nyeltem egy nagyot és megszólalni sem tudtam. Akkor mondta Roderick Duchatelet, hogy márciusban térjünk majd vissza az ügyemre. Ez pontosan azt jelenti, hogy jövő márciusban eldönti: a nyártól maradhatok-e továbbra is Újpesten vagy elköszönnek tőlem.”

KABÁT PÉTER A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN ELMONDJA, HOGYAN ÉLTE MEG A KLUBVEZETŐNEK EZT A DÖNTÉSÉT, BESZÉL A LÉTSZÁMBAN MEGFOGYATKOZOTT ÚJPEST-TÁBORRÓL, AZ ŐSZI EDZŐVÁLTÁSRÓL, ÉS ARRÓL, MI AZ, AMI LEHANGOLJA A KLUB UTÁNPÓTLÁSÁT ILLETŐEN.

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
10 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
12 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
13 órája

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46
Ezek is érdekelhetik