Haladás: a szombathelyiek ősszel nem kaptak prémiumot

V. G.V. G.
2013.12.11. 09:54
null
Az őszi szereplés után az ügyvezetőben csak az ETO elleni vesztes bajnoki miatt maradt némi hiányérzet (Fotó: Havran Zoltán)
A többségi tulajdonos városi önkormányzat csaknem egy hónapja jelentős többlettámogatást ígért a Haladás élvonalbeli labdarúgócsapatának. A pénz, úgy tudni, januárban érkezik meg az együttes számlájára. Szó sincs azonban arról, hogy a klubkassza addig kong az ürességtől, viszont jól jön a segítség, amelynek döntően már most megvan a helye...

 

„Hétfőn mindenki rendben megkapta a fizetését, sőt úgy tervezzük, hogy a januárban esedékes járandóságot is még az idén, a karácsonyi ünnepek előtt átutaljuk – árulta el Tóth Miklós, a klub ügyvezetője. – Az viszont kétségtelen, a társaság az őszi szezonban nem kapott prémiumot, ám az elmaradásunk egy jelentős részét hamarosan pótoljuk. Kellemes gond ez, hiszen a csapat szerencsére jól szerepelt, egyedül az utolsó, ETO elleni vesztes bajnoki miatt lehet némi hiányérzetünk.”

Erre a következtetésre jutottak a Haladás tulajdonosai is, amikor meghallgatták, majd elfogadták Artner Tamás vezetőedző szakmai beszámolóját, illetve értékelését. A vezetőség továbbra is tartja magát az eredeti célhoz, vagyis a csapatnak az első hét hely valamelyikén kell végeznie a szezon végén.

A szombathelyiek a téli felkészülési időszakban egyiptomi vagy törökországi edzőtábort terveznek a programba, amelyre szakmai igény és anyagi fedezet is van.

A Haladás 17 fordulót követően 27 szerzett ponttal – és 27–21-es gólkülönbséggel – a hatodik helyen áll az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 10:13

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 19:05

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:05

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:55

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.07. 15:55
Ezek is érdekelhetik