FTC: Nyitott vagyok a tárgyalásra, akár a Fradinál is - László Csaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.03. 08:48
László Csaba elmondta, hogy senki sem kereste meg őt a Ferencváros részéről, de nyitott arra, hogy bármelyik csapattal leüljön tárgyalni. A szakember nem lesz a skót Inverness menedzsere sem.

László Csaba nemrég Magyarországon nem a Ferencvárosnak, hanem egy másik magyar csapatnak segédkezett. A szakember állítása szerint ez a bizonyos történet nem is az edzői szakmáról szólt.

„Nem keresett meg senki a Ferencvárostól. Korábban magyar csapatok közül nem a Fradinál tárgyaltam bizonyos feladatról, de azt az ügyet már le is zártam” – kezdte a Digi Sport Reggeli Start című műsorában a Skóciában tartózkodó László Csaba, aki másfél évvel ezelőtt azért komolyan képben volt mint a Fradi lehetséges vezetőedzője.

„Mindig megtisztelő, ha egy embert visszahívnak oda dolgozni, ahol egyszer már volt. Volt már szerencsém Kubatov Gáborral tárgyalni korábban.”

SZAVAZÁS

Ön magyar vagy külföldi edzőt látna szívesen a Ferencváros kispadján?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mint ismert, Prukner László menesztése után László Csabával is tárgyalt a ferencvárosi vezetőség, de a legutóbb a litván válogatottnál dolgozó szakemberrel végül nem sikerült megegyezni. László neve legutóbb az Invernessnél vetődött fel, a szakember azonban elárulta, úgy tűnik, nem ott folytatja pályafutását, ugyanis a skót klub skót edzőt fog bejelenteni a csapat új menedzserének.

László a jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy nyitott az új lehetőségekre.

„Mindig nyitott vagyok egy csapattal tárgyalni, akár a Ferencvárossal is. A Fradinál ismerni kell mindent kívülről, belülről. Egy egyedi közeg előnyökkel és hátrányokkal, de nagyjából tudom, mit várnak az embertől” – mondta László, akit azért meglepett Ricardo Moniz menesztése.

„Úgy éreztem, hogy nemcsak új stadion, hanem új csapat is épül. Meglepett ez a hirtelen váltás, meggyőződésem volt, hogy megvárják a téli szünetet, s utána lesz valami.”

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43