FTC: Nem felnőttcsapatedző Moniz - Csank János

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 10:20
Csank János számára szimpatikus volt Ricardo Moniz, bár nem tartja felnőttcsapat szintű edzőnek. A korábbi Fradi-edző azonban azt nem érti, hogy Akeem Adams orvosijával kapcsolatban mi ez a vagdalkozás.

„A sportorvosit, ha beütik, akkor jó, ha nem, akkor nem. Moniz nagyon szimpatikus fickó, mert az utánpótlásból indult. Nagyon tudta, hogy mitől döglik a légy. Jó sajtója volt, amit alátámasztott az is, hogy jöttek az eredmények. Szurkoltam neki. Amikor az ötödik helyen zárt, akkor a túlsztárolását ugyan nem értettem, volt olyan edző, akinél még kikapni sem lehetett. Puhult a Fradi szurkolótábora is, előnyükre változtak” – mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Csank, aki szerint Moniz nem felnőttcsapatedző.Digi Sport Reggeli Start című műsorában Csank, aki szerint Moniz nem felnőttcsapatedző.

„Moniz nem igazán felnőtt edző, kicsit túl lelkis. Meg el-elvariálta a csapatot is. Túl nagy volt a fluktuáció, nem tudtam én sem, hogy ki mit akar játszani” – utalt Csank arra, hogy sokszor bizony rossz döntést hozott a holland szakember egy-egy játékos bizonyos poszton történő szerepeltetésével.

Csank János némi iróniával fejtette ki a véleményét arról, hogy a Fradi ismét külföldi edzőt szeretne a kispadra.

„Nagyon örülök, hogy ilyen gazdagok ezek a csapatok, hogy meg tudják fizetni a külföldi fickókat. De ez jó lesz a magyar edzőknek is, mert legközelebb ők is kérhetnek többet.”

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
3 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik