Ligakupa: lila-fehér ütközet Kecskeméten, Győrben a Hali

Vágólapra másolva!
2013.11.19. 09:26
Kedden négy mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó Ligakupa 2013–2014-es szezonjának küzdelmei. A játéknap legkiélezettebb meccseire Felcsúton és Győrben kerülhet sor. Előbbi helyszínen a D-csoport első két helyén álló Puskás Akadémia és Cegléd néz farkasszemet, míg utóbbin a G jelű kvartettben egyaránt nyolc ponttal álló Gyirmót és Haladás találkozik egymással.

A C-csoportban a Kecskemét–Békéscsaba meccsnek valódi tétje csak a hazaiak számára van, akiknek a továbbjutása már nem forog veszélyben, egy győzelem esetén azonban a csoportelsőséget is bebiztosítanák. A másodosztályú együttesnek ezzel a mérkőzéssel véget ér a Ligakupa 2013–2014-es idénye.Kecskemét–Békéscsaba meccsnek valódi tétje csak a hazaiak számára van, akiknek a továbbjutása már nem forog veszélyben, egy győzelem esetén azonban a csoportelsőséget is bebiztosítanák. A másodosztályú együttesnek ezzel a mérkőzéssel véget ér a Ligakupa 2013–2014-es idénye.

A D jelű négyesben az első osztályú Puskás Akadémia a Ceglédet fogadja. A győztes bejut a nyolcaddöntőbe, míg a vesztes fél sorsa a szerdai Budapest Honvéd–Szigetszentmiklós találkozótól függ. A döntetlen – jobb gólkülönbsége miatt – a felcsúti csapat számára jelentene biztos továbbjutást.

A mai játéknapon a G-csoport meccsei tartogathatják a legnagyobb izgalmakat, hiszen a két továbbjutó helyre még három együttes pályázik reális eséllyel, és még az is elképzelhető, hogy a jelenleg csoportelső Lombard Pápa zár harmadikként. A Gyirmót–Haladás összecsapás nyertese biztosan ott lesz a legjobb 16 között.

LIGAKUPA, 2013–2014
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
C-CSOPORT
14.00:
Kecskemét–Békéscsaba

AZ ÁLLÁS
1.KTE-Phoenix Mecano
5 3 1 1 13–12 1 10
2.Szolnoki MÁV FC 5 3 0 2 13–8 5 9
3. Újpest FC 5 1 2 2 7–7 0 5
4. Békéscsaba 1912 Előre 5 0 3 2 6–12 -6 3

D-CSOPORT
13.00:
Puskás Akadémia–Cegléd

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia 5 2 2 1 8–5 3 8
2. Ceglédi VSE 5 2 2 1 8–8 0 8
3. SZTK-Erima 5 2 1 2 6–6 0 7
4. Bp. Honvéd 5 1 1 3 5–8 -3 4

G-CSOPORT
13.00:
Ajka–Lombard Pápa
15.00: Gyirmót FC-Győr–Haladás

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lombard Pápa 5 2 3 0 8–5 3 9
2. Haladás 5 2 2 1 11–7 4 8
3. Gyirmót FC Győr 5 2 2 1 11–8 3 8
4. FC Ajka 5 0 1 4 7–17 -10 1

 

Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
12 órája

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
13 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
18 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:31

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23
Ezek is érdekelhetik