Bravúrgyőzelmet aratott a Honvéd a Vidi otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.27. 16:25
null
Nemcsak néhány fault, a meccs vége is fájt a Videotonnak (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 12. fordulójában még jobban elléphetett volna riválisaitól az éllovas Videoton, ám hazai pályán kikapott a Budapest Honvédtól. A fehérváriak Nikolics Nemanja találatával vezetést szereztek, amelyet a kispesti Nagy Gergő egy szép átlövéssel egalizált még az első félidőben, a 92. percben pedig a vendégek kolumbiai légiósa, a csereként pályára lépő Edixon Perea eldöntötte a mérkőzést egy gyors kontra végén.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Videoton FC–Budapest Honvéd 1–2 (Nikolics 21., ill. Nagy G. 27., Perea 92.)

Magabiztosan menetel a bajnoki cím felé José Gomes együttese, és azzal a tudattal készülhetett a Budapest Honvéd elleni mérkőzésre, hogy mivel közvetlen riválisai közül a Debrecen és a Diósgyőr is csak döntetlent játszott a hétvégén, hat, illetve hét ponttal el tudna szakadni egy sikerrel tőlük. Marco Rossiék ellenben az esélytelenek nyugalmával léphettek pályára, a sérüléssel bajlódó Borisz Zsivanovics nélkül.

BEHARANGOZÓ
Megtörnék a Honvédot; számmisztika

Kényelmes tempóban kezdett a Vidi, de így is hamar vezetést szerezhetett volna, Alekszandar Ignjatovics hatalmas hibája után Nikolics Nemanja azonban ajtó-ablak ziccert hibázott. Két kis érdekesség: egyik csapat hátvédsorában sem találhattunk magyar játékost, a hazaiaknál ugyebár a kapus, Juan Calatayud is légiós; a mérkőzés 16. percében pedig már ötödször kellett figyelmeztetni a szurkolókat, hogy lehetőség szerint a találkozóval foglalkozzanak, ne klubelnökökkel és az MLSZ-szel.

Miközben a lelátón megrezdült és felharsant a sok-sok megbántott lélek, a pályán is megrezdült valami: a Honvéd hálója. Nem is akárhogyan, ugyanis a gólhelyzetben lévő, egy védővel csatázó Sándor György lábáról Nikolics Nemanja elé pattant a labda, akinek két lépésről kellett azt a kapuba juttatnia. 1–0!

Úgy folytatódott a mérkőzés a gólt követően, mintha mi sem történt volna (támadgattak a fehérváriak, szürkén robotolgattak a kispestiek, szitkozódtak a lelátókon, a hangosbemondó hangosan megkért), aztán a derült égből egyenlített a Honvéd: Nagy Gergő egy szép átlövéssel mattolta Calatayudot. 1–1!


AZ NB I TELJES PROGRAMJA
JÁTÉKOSKERETEK
JÖTTEK-MENTEK: AZ NB I NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAI
EREDMÉNYEK
TABELLA
CSAPATOK
JÁTÉKOSOK
JEGYZŐKÖNYVEK, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSOK

Ment, ment előre a hazai csapat a félidő hátralévő részében, csakhogy a szünetig már nem tudtak újabb gólhelyzetet kialakítani Sándorék. A pihenőt követően sem emelkedett a színvonal, de tíz perc múlva ismét helyzethez jutottak a fehérváriak, csakhogy Kovács István az ötös jobb sarkáról a léc fölé emelt, a másik oldalon Calatayudnak kellett hatalmasat védenie Hidi Patrik próbálkozásánál.

Jellemző a mérkőzésre, hogy a lelátói hangulat a 62. percben hágott tetőfokára, amikor a csereként beálló Szolnoki Roland rejtélyes okokból hamarabb befutott a pályára, mielőtt a lehívott Kleinheisler László lekocogott volna onnan.

José Gomes Gyurcsó Ádámot is a pályára vezényelte, el is kelt volna a lendület csapatának, mert a Honvéd védelme szervezetten tette a dolgát, egy sorral előttük pedig hatékonyan ölték Vidi játékát. Honvédos támadójáték viszont, mint olyan, nem igazán létezett, Rossi ezt a hiányosságot Thomas Hervé Job és Drissa Diarra bevetésével próbálta orvosolni.

A 76. percben beállt a kolumbiai Edixon Perea is, aki azonnal gólhelyzetbe került, de fifikás emelését bravúrral védte Calatayud. A hajrára Torghelle Sándor is játéklehetőséget kapott, de ezzel csak fórumaink pezsdültek fel, a Vidi nem, sőt, Edixon Perea a 92. percben egy kontrából eldöntötte a mérkőzés sorsát. 1–2!

Nagy lehetőséget szalasztott el a Videoton, tekintélyt parancsoló győzelmet aratott a bajnokesélyes otthonában a Honvéd.

Kemenes: A játékunk nem volt látványos, de Székesfehérváron így kell játszani

A MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK
„Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzés volt, rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, ezek közül sajnos elég sokat ki is hagytunk. Tudtuk, hogy a Honvéd roppant szervezett együttes, és tudtuk azt is, hogy ellenfelünk simán tud két ilyen akcióból gólokat szerezni, mivel életveszélyesek a kontratámadásai. A futball sajnos ilyen. Sok mindenre lehetne most panaszkodni, vagy reklamálni, de előre kell néznünk, és a szerdai mérkőzésünkre kell koncentrálnunk. Csapatom koncentrációjával, szervezettségével nem vagyok teljesen elégedett" – José Gomes értékelésének folytatását itt olvashatják el.
„Természetesen a Videoton irányította a mérkőzést, a fehérváriak birtokolták többet a labdát a találkozón, de ez a két klub közötti különbség miatt teljesen érthető. Ettől függetlenül a győzelmet megérdemeltük, taktikailag nagy harcot vívtunk, jól teljesítettek a fiúk. Voltak olyan hibák, amelyek veszélyeztették a győzelmet, de szerencsére ez most nem következett be” – értékelte a mérkőzést a vendégek szakvezetője, Marco Rossi.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nagy bravúr: a Honvéd elsőként kényszerítette megadásra a bajnokságban a Videotont a Sóstói-stadionban (Fotó: Mirkó István)
Nagy bravúr: a Honvéd elsőként kényszerítette megadásra a bajnokságban a Videotont a Sóstói-stadionban (Fotó: Mirkó István)

LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 25., péntek
19.00 MTK Budapest–Újpest FC 0–1 Andó-Szabó Sándor
Október 26., szombat
14.00 Debreceni VSC-Teva–Lombard Pápa 2–2 Szabó Zsolt
16.00 Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 Vad II István
16.00 Ferencváros–Mezőkövesd 1–1 Solymosi Péter
18.00
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–MVM-Paks 3–1 Németh Ádám
20.00
Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 2–2
Farkas Ádám
Október 27., vasárnap
16.30 Videoton FC–Budapest Honvéd 1–2 Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Puskás Akadémia FC 2–2Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁK ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 9 1 2 27–8 +19 28
2. Diósgyőri VTK 12 7 4 1 22–10 +12 25
3. DVSC-Teva 12 7 3 2 28–13 +15 24
4. Budapest Honvéd 12 6 2 4 19–14 +5 20
5. Ferencváros 12 6 2 4 17–16 +1 20
6. Győri ETO 12 5 5 2 21–13 +8 20
7. Haladás 12 5 5 2 20–15 +5 20
8. MVM Paks 12 4 3 5 16–20 –4 15
9. Kecskeméti TE 12 4 3 5 17–23 –6 15
10. Pécsi MFC 12 4 2 6 19–23 –4 14
11. Lombard Pápa FC 12 4 2 6 14–18 –4 14
12. Újpest FC 12 3 4 5 17–19 –2 13
13. MTK Budapest 12 3 2 7 12–14 –2 11
14. Puskás Akadémia FC 12 3 2 7 13–24 –11 11
15. Mezőkövesd 12 3 2 7 15–27 –12 11
16. Kaposvári Rákóczi 12 1 2 9 10–30 –20 5
Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
4 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06