PAFC: a 21 éves támadó átértékelte az életét

2013.10.07. 10:33
A Puskás Akadémia támadó középpályása, Haraszti Zsolt a Ferencváros után a hétvégén a PMFC ellen is kezdő volt – több mint hét és fél hónap után. A legutóbbi három fordulóban négy gólpasszt (kettőt a Pécs ellen) jegyző futballista elmondta, a sérülése alatt átértékelte az életét.

„Nem volt még arra példa, hogy két alkalommal is gólhoz segítsem valamelyik társam – mondta Haraszti Zsolt, a felcsúti együttes 21 esztendős szélső támadója. – Hogy nyerjünk Pécsen, némi szerencse is kellett, hiszen olykor szorongattak a hazaiak. De a lényeg a három pont!”

„Még februárban, a Videoton színeiben, a Zalaegerszeg ellen tapadt le a lábam, s szakadt el az elülső keresztszalagom, ráadásul a porc is megsérült – emlékezett vissza a játékos a nehéz időszakra. – Gyötrelmes hónapokat éltem át, kiderült, ki az igazi barát, s ki nem – mindenképp megemlíteném, hogy a Vidi rengeteget segített a felépülésemben. A sérülés során átértékeltem az életemet, azt is megbecsültem, ha elmehettem sétálni vagy futni. Felnőttem.”

S minden bizonnyal a Puskás Akadémia is az NB I-es szinthez.

Legfrissebb hírek

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:06

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 07:46

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 16:27

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 07:04

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 06:43

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55