DVSC: a közönségkedvenc Bódi hosszabbított

2013.10.03. 17:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva hivatalos honlapján tette közzé, hogy Bódi Ádám szerződést hosszabbított a klubbal. A 23 éves középpályás így 2018-ig biztosan marad a hajdúságiaknál.

„A mindössze 23 éves korábbi utánpótlás-válogatott középpályás a DVSC-ben kezdett el foglalkozni a labdarúgással. Miután végigjárta a Loki korosztályos csapatait, az NB II-es kerethez került. A másodosztályban 2008. augusztus 9-én, a Cegléd elleni mérkőzésen debütált. A „nagyok" között eleinte Ligakupa-mérkőzéseken kapott szerepet. Jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a Loki 2010-ben megnyerte a sorozatot, hiszen a Paks elleni fináléban góllal vette ki a részét a 2–1-es sikerből.

Pár nappal később az élvonalban is bemutatkozott: 2010. május 4-én végigjátszotta a Vasas elleni mérkőzést, sőt, később szerepelt a ZTE elleni Magyar Kupa-döntőben is, amelyetcsapatunk 3–2-re nyert meg.

A 2010–2011-es idényben került fel végleg az első kerethez, azóta 81 NB I-es mérkőzést játszott, ezeken 19 gólt lőtt. A csapattal több nagy sikerben volt része. Eddig kettő bajnokságot és három Magyar Kupát nyert a Lokival, tagja volt az Európa-liga csoportkörébe jutott együttesnek" – olvasható a dvsc.hu-n a 2018-ig szerződést hosszabbító Bódi Ádámmal kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04