NS: Balogh szégyenérzete; a Ferrari feladta - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.23. 23:50
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

„Papolhatok, de egyikünk sem méltó ehhez a mezhez” – többek között ez olvasható abban a bejegyzésben, amelyet Balogh Balázs, az újpestiek középpályása tett közzé a közösségi portálon. A futballista a Fradi elleni derbi után érzett késztetést arra, hogy mindezt megossza a világgal, igaz ez nem minden, voltak még súlyosabb mondatai is. Mit írt még? Hogyan vélekedett a mérkőzésről Böde Dániel és Kabát Péter? Mit tetszett legjobban Egervári Sándor szövetségi kapitánynak? Minderről részletesebben a keddi Nemzeti Sportban

• A fehérváriak örülhetnek, Kovács István sérülése a vártnál gyorsabban gyógyul
• Kovács Zoltán sportigazgató a hatodik helyre várja az ősz végére a Diósgyőrt
• Királyi feladat – Király Gábor a BL-döntős Dortmund elleni meccsre hangol
• Szabics Imre befejezi, de marad Grazban
• Nem sieti el a visszatérést Hanga Ádám, a Laboral Kutxa magyar légiósa – interjú a válogatott kosarassal
• A Ferrari már feladta és inkább a 2014-es szezonra készül
• Politizál, megvan a véleménye a változó szabályokról és csodálja Deák Bárdos Mihályt. Interjú a háromszoros olimpiai bajnok birkózó Alekszandr Karelinnel

Ez és még számos érdekesség a Nemzeti Sport keddi számában!

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
23 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50