Női NB I: a Femina pontokat rabolt a Ferencvárostól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 14:07
A dánok elleni hétközi mérkőzés és az U19-es válogatott Eb-selejtezői után ismét a bajnokság került fókuszba női labdarúgásunkban: a listavezető Astra HFC Szegeden őrizte meg százszázalékos mérlegét.

A rózsaszín mezes fővárosiak a 12. percben jutottak előnyhöz, Csorbai beadását Benkő hátrapasszolta és az érkező Dikanová tíz méterről okos gólt rúgott. A folytatásban is a vendégcsapat játszott összeszedettebben, és még az első félidőben eldöntötte a meccset: előbb Sümegi Éva lőtt a védők közül kilépve, majd Megyes Ágnes ívelt kissé potya ízű gólt a szegedi kapuba. A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, de gólokat ebben a játékrészben is csak az Astra szerzett. Cserenkó Szabolcs, a hazaiak mestere úgy összegezte a találkozót, az öt gól reális különbség, ám fájó, hogy csapata többségében elkerülhető találatokat kapott.

A bajnok MTK-t az első félidőben alaposan meglepte a még pont nélkül álló Budapest Honvéd. A vendégcsapat a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a több kulcsemberét pihentető kék-fehéreknek, és tartotta az eredményt: Pádár Anita szabadrúgásgóljára, majd Méry Rita „kisakkozott” támadásból szerzett találatára Dénes Dorka válaszolt. A második félidőre Medgyes Péter Smuczerrel és Csiszárral erősítette meg a középpályát és ez döntőnek bizonyult az egy óra játék után elfáradó, a hajrára emberhátrányba is kerülő Honvéd ellen. Az utolsó félórában futószalagon gyártotta a bajnok a gólokat és végül nagy különbséggel, 7–1-re nyert.

Az Újpest kétszer is ráijesztett az előzetesen jóval esélyesebbnek ítélt Viktória-Trend Optika FC-re. Kiss Fanni révén, majd – Manhart egyenlítőgólja után – Barsi Adrienn látványos átlövésével kétszer is előnyben voltak a lilák, de Marsai távoli, védhetőnek tűnő lövésével még a pihenő előtt egyenlített a Viktória. A második játékrészben, különösen Németh Loretta beállása után sokkal veszélyesebb lett a szombathelyiek támadójátéka és a vendégeknek még egy elhibázott büntető is „belefért”, tekintélyes különbséggel nyertek.

Az újonc Ferencváros döntetlent játszott a Femina ellen. Az eredmény a papírforma alapján meglepetés – az összeállításokat böngészve nem, de ez semmit sem von le a jól küzdő Femina érdeméből. Szeitl Szilvia a gyors góljára Kaján Zsanett bő félóra játék után válaszolt, majd Horváth Hanna ismét a vendégeket juttatta előnyhöz. A rákospalotaiaknak tíz percet kellett volna kihúzni a győzelemhez, Szabó Dorottya gólja azonban pontot mentett a Fradinak.

JET-SOL LIGA NŐI LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Szegedi AK–Astra HFC 0–5
(0–3)
G: Dikanová (12.), Sümegi (37.), Megyes (41.), Pincze (61.), Csorbai (69.)
MTK Hungária FC–Budapest Honvéd 7–1 (2–1)
G: Pádár (12., 67.), Méry (25.), Vágó (61.), Csiszár (70.), Gyöngyösi R. (80.), ill. Dénes D. (38.)
Újpesti TE–Viktória-Trend Optika FC 2–5 (2–2)
G: Kiss F. (28.), Barsi (40.), ill. Manhart (33., 86.), Marsai (44.), Széles (53.), Németh L. (78.).
Ferencváros–1. FC Femina 2–2 (1–1)
G: Kaján (35.), Szabó D. (81.), ill. Szeitl (10.), Horváth H. (65.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik