NB I: Nem lehetetlen nyerni Debrecenben - Nikolics

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 09:52
Nikolics Nemanja kiugróan kezdte a bajnokságot. A Videoton csatára az első hat fordulóban nyolc gólt szerzett, vagyis főszerepet vállalt abban, hogy a csapat története legjobb rajtját produkálja. Különösen értékes, hogy a rangadókon is jól teljesít, így nem véletlen, hogy a DVSC-Teva ellen is jó játékot, és persze gólokat várnak tőle a fehérváriak.

„Sohasem kezdtem még ilyen jól bajnokságot – mondta Nikolics Nemanja. – Volt már jó sorozatom, de nem az elején, hanem közben. Tudom, ehhez kellett némi szerencse is, ám az egyéni produkciómnál sokkal fontosabb, hogy a csapat nagyon jól teljesít. Vasárnap is arra törekszem, hogy gólt szerezzek, de ha nyerünk, és nem leszek góllövő, akkor sem kesergek majd." Nikolics Nemanja. – Volt már jó sorozatom, de nem az elején, hanem közben. Tudom, ehhez kellett némi szerencse is, ám az egyéni produkciómnál sokkal fontosabb, hogy a csapat nagyon jól teljesít. Vasárnap is arra törekszem, hogy gólt szerezzek, de ha nyerünk, és nem leszek góllövő, akkor sem kesergek majd."

A csatár szinte csak a győzelemről beszélt, azonban mindig hozzátette: nem lesz könnyű...

„Nagyon nehéz Debrecenben nyerni, de nem lehetetlen – folytatta. – Stabil, tudatos játékra van szükség, a védelmünknek ugyanolyan biztos lábakon kell állnia, mint a bajnokságban eddig mindig. Ne kapjunk gólt, mondanám, mert a mostani Videotonban van annyi tudás és akarat, hogy a többit megoldja."

A fehérváriak helyzetét nem könnyíti meg, hogy a védelemből Juhász Rolandot, a támadók közül pedig Kovács Istvánt kénytelenek nélkülözni, azaz két meghatározó játékost kell pótolni a rangadón. „Sajnos benne van a labdarúgásban, hogy egy-egy futballista sérülés miatt kidől a sorból – magyarázta Nikolics Nemanja. – Juhász Roland hátul, Kovács István meg elöl fontos láncszeme a csapatnak, közös bennük, hogy mindketten olyan labdarúgók, akik képesek eldönteni egy-egy meccset. Nélkülük, de miattuk is kell nyernünk Debrecenben. Szerencsére sokan vagyunk, így José Gomes vezetőedző meg tudja oldani a pótlásukat."

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik