NB I: kiesők mindkét csapatnál a DVSC-Videoton előtt

Vágólapra másolva!
2013.09.12. 11:10
A labdarúgó NB I vasárnapi rangadóján a listavezető Videoton a második helyen álló DVSC-Teva otthonában lép pályára. A mérkőzés előtt mindkét együttes dolgát sérülések nehezítik.

A Videoton labdarúgócsapatánál a héten a Paks elleni Ligakupa-meccsen (3–3) Álvaro Brachit és Nildót is sérülés miatt cserélte le José Gomes vezetőedző, úgy tűnik, egyikük sérülése sem súlyos, bár a DVSC-Teva elleni vasárnapi rangadót ki kell hagyniuk.

„Nildo sérülése szerencsére nem súlyos. Körülbelül két hetet kell kihagynia brazil játékosunknak. Szintén két hét pihenő vár Brachira is. A Paks–Vidi Ligakupa-mérkőzés második félidejében José Gomesnek rövid idő alatt két kényszerű cserét is végre kellett hajtania. Az 53. percben Nildo, három perccel később pedig Brachi hagyta el a pályát sérülés miatt. Nildo esete tűnt komolyabbnak, őt ugyanis hordágyon kellett az öltözőbe vinni, míg Brachi a saját lábán bicegett le. Mindkét játékos túl van az orvosi vizsgálatokon" – írja a fehérvári klub hivatalos honlapja, a vidi.hu.

„Nildót még tegnap este, a mérkőzés után ultrahangos vizsgálatra vittük. Szerencsére ennek az eredménye negatív lett, vagyis nem mutatott ki szakadást. Erős húzódása van, jelenleg úgy tűnik, körülbelül két hetet kell kihagynia. Szerencsére a sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnt. Brachinak a közelítője húzódott meg, az ő ultrahangos vizsgálata is negatív lett. Két hét múlva már spanyol védőnk is visszatérhet” – nyilatkozta a honlapnak dr. Kovács Tibor csapatorvos.

A vasárnapi ellenfélnél, a Debrecennél is szaporodott a kéthetes bajnoki szünetben az amúgy sem rövid sérültlistán szereplők száma. A DVSC-Teva védője, Nagy Zoltán múlt héten a Nyíregyháza elleni Ligakupa-meccsen szenvedett kereszt- és belső oldalszalag-szakadást. A klub tájékoztatása szerint a játékost tegnap éppen Székesfehérváron műtötték, a beavatkozás sikeres volt, de Nagy így is hosszú kihagyásra számíthat.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
4 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
15 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik