MLSZ: a volt elnök szerint egy szűk mag arénázik a stadionokban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.30. 12:20
Nagy átlagban nincs javulás sem a labdarúgó NB I, sem a válogatott meccseinek színvonalában – véli az MLSZ korábbi elnöke. Laczkó Mihály a Digi Sport Reggeli Start című műsorában támogatta a szövetségi vasszigort a szerinte 50-100 notórius hazai rendbontóval szemben, de határozottabb rendőri fellépést vár. Szerinte néhány száz néző maga a zárt kapu, ezért tragédiának tartaná a stadionok bezárását. Támogatná a légiósok arányának korlátozását – ugyanis előrelépés az utánpótlásban van, ezért a fiataloknak kellene több lehetőséget adni.

„Vannak élvezhető mérkőzések az élvonalban, de nagy átlagban javulásról nem beszélhetünk. Ezt nyugodtan kijelenthetem, miután rengeteg meccset megnézek. Ugyanez vonatkozik a magyar válogatottra is: egy-egy elfogadható teljesítmény után rendszeres a visszaesés, vagyis tartósan a nemzeti csapat sem tudott előrelépni. Színvonalban előrelépést az utánpótlásban, a gyerektornákon lehet látni: vigyázni kellene, ne tűnjenek el tizennégy-tizenöt évesen a tehetségek. Vannak jó edzők is az utánpótlásban, akikről semmit sem tudnak” – vélekedett az MLSZ elnöki posztját korábban háromszor is betöltő Laczkó Mihály.Laczkó Mihály.

Hozzátette: „Én annak idején nem engedtem háromnál több külföldit játszani csapatonként, meccsenként. A mai légiósdömping nem járható út. A játékosimport java nem jobb a hazai fiataloknál, akik viszont megrekednek játéklehetőség híján. Mindenképpen csökkenteni kellene a légiósok számát, mert a jelenlegi trendekből nem lesz magyar futball soha.”

„A Fradi–UTE derbit öröm volt nézni, a hatalmas közönség miatt is. Van összefüggés: közönség nélkül nem működik ez a játék. Nem örülök, amikor szurkolócsoportok szembefordulnak olyan klubtulajdonosokkal, akik rengeteg pénzt áldoznak a focira. Jó kezdeményezés a balhézó drukkerek kitiltása a stadionokból, a féléves büntetéseket még keveslem is. Rettenetesen rosszat tesznek az ország hírének ezek a megmozdulások. Ezért szigorra van szükség, támogatom, hogy az MLSZ súlyos büntetéseket szab ki. Nemcsak az UEFA elvárásai, hanem magunk miatt sem engedhetjük a rendbontásokat” – mondta a korábbi futballvezető.

„Ugyanakkor a zár tkapus meccsek mint szankciók réme nagyon rossz: ez ártalmas volna a magyar futballra. Most is az az érzésem néhány mérkőzésen, mintha zárt kapus lenne a maga négy-ötszáz nézőjével az élvonalban. Ez maga a zárt kapu, ezt tovább szűkíteni súlyos hiba lenne” – fűzte hozzá Laczkó.

A fegyelmi ügyekről azt mondta: „Egy szűk mag arénázik a stadionokban, őket nem is volna szabad beengedni a meccsekre. Nem jellemző a rasszizmus az országra, néhány figura sportból csinálja a heccelődést. Ennek java része rendőrségi ügy, nem kellene nyilvánvaló ügyekben megszüntetni az eljárásokat. Sokkal határozottabb rendőri intézkedésekre van szükség, ha így léptek volna fel az izraeli válogatott meccsen, ott is elmaradhatott volna a zárt kapus büntetés. Mi annak idején MLSZ-vezetőként hetente találkoztunk a rendőri vezetőkkel, megbeszélve a rizikós helyzeteket, az egységes fellépést. Egykori MLSZ-elnökként magam is tudtam, kik csinálják a balhékat – a végén szinte már név szerint ismertem a huligánokat. Nyílt titok volt, kik ők. Ma sincs ez másként, de szerencsére nem nagy tábor ez: ötven-száz fő űz sportot ebből.”

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
8 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
8 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15