Kitart-e Pakson a Rákóczi Ligakupa-formája?

2013.09.13. 10:34
null
Marco Ranilovic sokat tehet a Kaposvár pontszerzéséért Pakson (Fotó: Török Attila)
A bajnokságban egy ponttal sereghajtó Kaposvár sikerrel vette két Ligakupa-mérkőzését, a Siófok és a Zalaegerszeg ellen is egyaránt 3–0-ra nyert. Pénteken azonban ismét bajnokin lép pályára a Rákóczi, mégpedig az ötödik helyen álló, a szezonban hazai pályán három mérkőzést követően veretlen MVM-Paks otthonában. A hazaiaknál még biztosan nem lép pályára Horváth Gábor, aki Hollandiából igazolt vissza a magyar élvonalba.

Prukner László, a Rákóczi vezetőedzője nagyon bízik benne, hogy csapata pénteken megtartja jó formáját, és pontot tud szerezni.

„Ligakupa-ellenfeleink nem a legerősebb összeállításban léptek pályára, ezúttal azonban ez zavar a legkevésbé – jelentette ki Prukner. – A mi helyzetünkben egy jó csel, jó átadás, helyzetig jutó támadásbefejezés mind-mind a játékosok önbizalmát növeli, s természetesen a gólok meg a győzelem szintén.”

Időközben a kaposváriak újabb játékost igazoltak, a brazil Lucas dos Santos a Vasastól érkezett, s a két Ligakupa-mérkőzésen pályára is lépett.

„Szükségünk volt még egy belső védőre, mert Bank István az ősszel biztosan nem játszhat, Kovács Olivér alapvetően középpályás, és tavaly csak kényszerűségből futballozott a védelemben, Julian Petrache pedig szerzett ugyan két gólt, de még bizonytalan. A román másodosztályból nem lehet csak úgy beesni a magyar élvonalba.”

A vezetőedző hozzátette, Bank István elkerüli a szeptemberre tervezett műtétet, de ülőideg-gyulladásának kezelése további hónapokat vesz igénybe.

A hazaiaknál az ADO Den Haagtól hazatérő, a paksiakkal kétéves szerződést kötő Horváth Gábor még nem lép pályára.

„Nem tudom, mikor jön meg a játékengedélyem, de valószínű, hogy ha rendben lesznek a papírok, akkor is kihagyom a meccset. Az nem úgy megy, hogy ideigazolok, és két nappal később már ott vagyok a kezdő tizenegyben. A többiek már a felkészülés kezdete óta a klubnál vannak, az összeállításnál egyelőre övék az elsőbbség" – értékelte helyzetét Horváth.

NB I, 7. FORDULÓ – PROGRAM
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00MVM Paks–Kaposvári Rákóczi (Duna)
Farkas Ádám
Szeptember 14., szombat
14.00Újpest FC–Szombathelyi Haladás (M1)
Erdős József
16.00KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC
Becséri Dániel
16.00Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Solymosi Péter
18.00
Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Sport1)Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Ferencváros (Sport1)
Kassai Viktor
Szeptember 15., vasárnap
16.30Debreceni VSC-Teva–Videoton (M1)Vad II István
18.30MTK Budapest–Győri ETO (Sport2)
Andó-Szabó Sándor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁK ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesből szerzett góllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:00

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 19:38

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 17:22

Közel 50 lövés, öngól, Szendrei-dupla: hatgólos thrillert nyert meg Pakson a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 22:00

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:27

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 20:22

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19