DVTK: Futács először játszhat az NB I-ben - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.09.03. 00:04
null
Futács Diósgyőrben bizonyíthatja, hogy fejlődött a Leicesternél (Fotó: Action Images)
A Leicester City hivatalos honlapja megerősítette a Nemzeti Sport Online értesüléseit: Futács Márkó egy évig kölcsönben a DVTK-ban szerepel.

Az átigazolás így hivatalos, a 23 éves, U20-as vb-bronzérmes támadó hazaköltözik.

Érdekesség, hogy Futács még soha nem szerepelt felnőtt NB I-es mérkőzésen, hiszen 16 éves kora óta külföldön futballozik.

A 196 centiméter magas támadó 2006 és 2009 között a francia Nancy futballistája volt, majd a német Werder Bremenhez került, amely a 2010–11-es szezonban kölcsönadta az Ingolstadtnak. 2011 nyarán aztán Angliába, a Portsmouth-hoz szerződött, egy év múlva pedig a Leicesterhez igazolt.

A FIFA-NAK MÉG JÓVÁ KELL HAGYNIA

Bár az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City hivatalosan megerősítette, hogy Futács Márkó kölcsönben az NB I-es Diósgyőrhöz kerül, a FIFA-nak még hitelesítenie kell a magyar támadó átigazolását – közölte a DVTK hivatalos honlapja.

„A DVTK hosszú tárgyalásokat követően megállapodott a Leicester Cityvel és Futács Márkóval is, hogy a fiatal játékos Diósgyőrben tölti a most futó bajnokságot kölcsönben. A megállapodásokat írásba foglalták, majd alá is írták a felek, azonban a szerződéseket hitelesítetni nem sikerült, mert a FIFA erre a célra létrehozott TMS-rendszere a hétfő éjféli határidő előtt váratlanul leállt.

A DVTK ezért az MLSZ segítségével egyedi elbírálásért fordult a nemzetközi szövetséghez. Amennyiben pozitív válasz érkezik, abban az esetben kijelenthető, hogy Futács Márkó a DVTK játékosa" – közölte ma délelőtt a dvtk.eu.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília), Barczi Dávid (Újpest FC), Augusto Batioja (ecuadori, Mladost Podgorica – Montenegró), Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Debreceni András (Bp. Honvéd), Futács Márkó (Leicester City – Anglia, kölcsönbe), Gelei Vince (Csákvár), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), Nikházi Márk (MTK Budapest), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza),Nenad Rajics (szerb, FK Leotar Trebinje – Bosznia-Hercegovina), Thiago dos Santos (brazil, legutóbb Bahia – Brazília, kölcsönbe), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán). Amatőr szerződést kapott: Bodnár Richárd (Soroksár)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), Bogáti Péter (Siófok FC), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Francisco Gallardo (spanyol, Puskás Akadémia), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Nagy Tamás (Lombard Pápa), Ivan Rados (horvát, ?), Ribánszki László (szlovákiai, Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Rudolf Gergely (Győri ETO), L'Imam Seydi (francia, DVSC-Teva), Tajti Norbert (Siófok FC)

 

Legfrissebb hírek

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
5 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
15 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik