Bp. Honvéd: Az NB I-ben bármi megtörténhet - Nagy Gergő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.19. 10:01
Nagy Gergő, a Budapest Honvéd labdarúgója sérülést szenvedett csapata legutóbbi mérkőzésén, de a középpályás bízik abban, hogy ott lehet a Diósgyőr elleni bajnoki meccsen, és a három pont megszerzésében reménykedik. 

„Semmi komoly, csak néhány napos kihagyás. Linas Pilibaitis rám taposott szombaton, kiszakadt a cipőm, zoknim, meg a lábujjam is kicsit. Szerencsére nem történt törés, zúzódás. Még be van dagadva a lábfejem, és a cipő sem kényelmes, de remélem, szombaton már játszom” – adott helyzetjelentést egészségügyi állapotáról Nagy Gergő, a Honvéd játékosa a klub hivatalos honlapjának.

„Eddig nem szereztünk annyi pontot, mint amennyit terveztünk. Azonban tenni akarunk a sikerért, nem bújhatunk ki a felelősség alól! Nincs mese, most már szükség lesz a bravúrgyőzelmekre ahhoz, hogy a terveinket elérjük. Abban bízom, hogy a csapat a nagyobb meccsekre mindig felszívta magát. Az előző szezonban mindenkit megvertünk legalább egyszer, a Győrt, a Videotont, az Újpestet, a Fradit oda-vissza. Szóval mindig sikerült elérni valami bravúrt. Az NB I-ben minden megtörténhet. Diósgyőrben jó meccset, pontokat várok. Most felfelé szálló ágban vannak, de egyszer minden sorozatnak vége van. Számítunk szurkolóink segítségére is!" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Jégkorong Szuperkupa: a BJA visszavághat a Fradinak a tavalyi vereségért

Jégkorong
2026.09.10. 11:20

Külföldre igazolt a DVTK egyik legnagyobb tehetsége – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.19. 10:00

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
2026.08.16. 10:25

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42

Megjósolt váltás: külföldi szakember érkezhet Feczkó Tamás helyére

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 11:00