Videoton: Jól megy a játék, de nem fogok elszállni - Nikolics

2013.08.19. 09:21
Nikolics Nemanja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton csatára az MVM Paks elleni 4–1-es győzelem után csapata honlapjának, a vidi.hu-nak elmondta: pályafutása során még soha nem kezdte ilyen jól a bajnokságot, de a sikerek ellenére sem lesz öntelt.

„Voltam már hasonlóan jó formában, hiszen a 2011–2012-es szezonban hat egymást követő fordulóban is eredményes tudtam lenni a Vidiben, az azonban tény, hogy ilyen jól még egy bajnokságot sem kezdtem. Kívülről lehet, hogy könnyűnek tűnt a Paks elleni mérkőzés, azonban belülről egyáltalán nem volt egyszerű meccs. A Paks jól játszott, és mindent megtett, hogy megnehezítse a dolgunkat” – nyilatkozta Nikolics a vidi.hu-nak.Nikolics a vidi.hu-nak.

A négy kör után 7 találatnál járó csatár elmondta: annak ellenére, hogy az utóbbi időben jól teljesít, nem lesz öntelt.

„Nagyon örülök, hogy két góllal hozzájárulhattam az újabb győzelmünkhöz, de a legfontosabb az, hogy nyertünk. Amit ígérhetek, hogy nem fogok elszállni attól, hogy most jól megy a góllövés, a földön fogok maradni. Konkrét célt nem tűztem ki a szezon előtt arra vonatkozóan, hogy hány gólig szeretnék jutni, a célom mindig is az volt, hogy minden mérkőzésen eredményes legyek. Tudom, hogy ez szinte lehetetlen, ám egy csatár minden alkalommal úgy lép pályára, hogy gólt akar lőni” – tette hozzá a Videoton támadója.

A székesfehérváriak a következő fordulóban, vasárnap 20.30 órakor a címvédő Győri ETO otthonában szerepelnek.

„Nagyon komoly feladat vár ránk, hiszen a bajnokcsapat otthonába látogatunk. Ez lesz az első alkalom, hogy a győri sérülésemet követően visszatérek az ETO Parkba. Biztos, hogy furcsa érzés lesz ismét pályára lépni ott, de ha elkezdődik a meccs, akkor már nem ez jár majd a fejemben, hanem hogy ismét góllal vagy gólokkal segítsem hozzá a Vidit az újabb győzelemhez” – fogalmazott Nikolics.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
23 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01