DVTK: Elek és Kádár is mehet? - „Szégyellje magát a kiszivárogtató!”

2013.08.15. 08:41
null
Akár még Elek Ákos (balra) is távozhat a DVTK-tól (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Mint ismeretes, a DVTK labdarúgócsapata a héten szabadlistára tette Rudolf Gergelyt és L'lmam Seydit. Csakhogy... Két további labdarúgó, a válogatott Kádár Tamás és Elek Ákos sem biztos, hogy Diósgyőrben folytatja pályafutását.

 

Az edzői, a tulajdonosi, illetve a szurkolói elégedetlenség miatt több játékostól is elköszönhet a DVTK labdarúgócsapatának vezetősége.

Ezt támasztja alá Tomiszlav Szivics vezetőedző hétfői, a DVTK öltözőjében tett kijelentése: „Rudolf, Seydi, Kádár, Elek mehet, ahova akar, itt nem szívesen látott futballisták.”

Ennek ellenére a klub csupán Rudolf Gergely és a légiós szabadlistára helyezéséről tájékoztatta a nyilvánosságot, érthetően, hiszen Kádár Tamás és Elek Ákos a válogatottal készült, így nem hallhatta a bejelentést. A Nemzeti Sport megkeresésére Tomiszlav Szivics megerősítette, valóban négy játékost említett a nem kívánatosak között, ám nevekkel egyelőre nem kíván szolgálni.

„Ami az öltözőben elhangzott, az a csapat belügye – magyarázta Tomiszlav Szivics. – Szégyellje magát a kiszivárogtató, hiszen ez olyan, mint amikor valaki a hálószobában történteket tárja a nyilvánosság elé. Eljön az idő, amikor név szerint közzétesszük, kikre nem számítunk."

Az edzői dörgedelemnek hamar híre mehetett, mert – mint azt megtudtuk – a Kádár Tamás ügyeit képviselő menedzserirodánál már másnap élvonalbeli klubok érdeklődtek. Amint azt már jeleztük is, a Győri ETO is az érdeklődők között lehet.

Tisztulhat a kép a válogatott mérkőzés utáni újbóli találkozás során, és az is megeshet, hogy az edzői indulat csillapodik, s végül valóban csak Rudolf Gergely és Seydi távozik. A két, szabadlistára tett labdarúgó már kedd óta külön gyakorol. A francia-szenegáli légiós a futópályát, míg Rudolf Gergely a konditermet választotta.

A DVTK csütörtökön hivatalos honlapján annyit közölt, hogy Elek és Kádár nincs átadólistán.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15