PMFC: Lázárral és Nagy Olivérrel szerződést bontottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.03. 09:23
null
Lázár Pál és Nagy Olivér is távozik Pécsről (Fotó:NS-archív)
A Pécsi MFC labdarúgócsapata ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen új játékosokat és távozókat is bejelentettek.

 

Azt már tegnap közölte a klub, hogy a Kecskemétről távozó Mohl Dávid Pécsen folytatja a pályafutását (hároméves szerződést kötött), és a balhátvédként és bal oldali középpályásként ma hivatalosan is bemutatták. Rajta kívül a korábban szerződtetett kapust, a Haladástól érkező Gőcze Gergőt és a legutóbb az MTK alkalmazásában álló Rácz Ferencet is bemutatta a vezetőség – ők korábban már játszottak Baranya megyében, az NB II-es Kozármislenyben együtt dolgoztak Márton Gábor edzővel, illetve a PMFC jelenlegi ügyvezetőjével, Feleki Attilával, aki részt is vett a mai sajtótájékoztatón.

Rajtuk kívül – ahogy azt tegnap már előrevetítettük – a REAC-tól érkező 19 éves kapust, Steer Bence szerződtetését is bejelentette a klub. Steer Bencével kapcsolatban elhangzott, hogy kezdetben a második csapatnál kaphat lehetőséget.

Az újak közül Mohl elmondta, a Debrecentől és a Pakstól keresték konkrétan, az újpesti lehetőség csak szóbeszéd volt. A pécsiek már máskor is hívták, ragaszkodtak hozzá, és szimpatikus volt számára a felvázolt koncepció, ezért választotta a PMFC-t.

Az érkezők mellett a távozókról is szó esett. „Ma már kommunikálhatjuk a tényt, hogy Nagy Olivérrel nem számolunk, a szerződését felbontottuk, csapatot keres” – nyilatkozta a középpályásról Feleki Attila, aki megerősítette a Nemzeti Sport azon információját, hogy Lázár Pál is távozik a csapattól.

„A korábbi megállapodásunk értelmében Lázár Pál egy jobb ajánlat esetén távozhat. Lázár több-kevesebb sikerrel szerepelt a csapatban a tavaszi szezon során, és mivel úgy néz ki, lesz másik lehetősége, ezért a tegnapi nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk” – mondta a sportvezető.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Gőcze Gergő (Haladás), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Rácz Ferenc (MTK Budapest), Danijel Romic (horvát, Kozármisleny), Steer Bence (REAC), Városi Viktor (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Andrej Causic (horvát – ?), Eröss Csaba (?),Horváth Zsolt (MTK), Jirí Krejcí (cseh, ?), Lázár Pál (?), Nagy Dominik (Ferencváros?), Nagy Olivér (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, Erzgebirge Aue – Németország), Sánta András (?), Simon Attila (MVM Paks, kölcsönből vissza), Alekszandar Sztojmirovics (szerb, ?), Eke Uzoma (nigériai, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – kölcsön után végleg)
Kiszemeltek: Jónás Dávid (Újpest), Ivica Guberac (szlovén, Koper – Szlovénia)

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
17 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38
Ezek is érdekelhetik