MTK: a fiatal Horváth kezdhet centerben az újonc ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.27. 07:30
Szombaton az MTK is megkezdi az NB I 2013–2014-es szezonját, a fővárosi együttes az első fordulóban az újonc Mezőkövesdet fogadja 19 órától a Hidegkuti-stadionban. Garami József, az MTK vezetőedzője tervei szerint fiatal csatárával, Horváth Péterrel töltheti be a Felcsútra igazoló Tischler Patrik távozásával, valamint Horváth Zsolt és Csiki Norbert sérülésével megüresedett centerposztot.

„Jelen állás szerint Horváth Péter kezd majd elöl – kezdte az MTK hivatalos honlapjának adott nyilatkozatát Garami József. – Felhívtam a fiatal játékosok figyelmét arra, hogy most sokak számára megnyílt a lehetőség a kezdőcsapatba kerülésre, igyekezzenek olyan teljesítményt nyújtani, amely méltó az NB I-hez.”

„Horváth Zsolt sérülése sajnálatos, Tischler Patrik távozásának gazdasági okai vannak, melyek meghatározzák az életünket, ezzel nem kívánok bővebben foglalkozni. A Mezőkövesdre kell koncentrálnunk, mely a felkészülési időszakban jó teljesítményt nyújtott, a szakmai stáb posztra igazolt olyan játékosokat, akiknek van élvonalbeli rutinjuk. Nem lesz könnyű dolgunk, de tudjuk, hogy az első bajnoki meccs meghatározó ebben a szezonban is, így nagyon szeretnénk megnyerni az összecsapást.”

Az MTK kezdőcsapata az mtkhungaria.hu tájékoztatása szerint így festhet a szombati mérkőzésen: Groppioni – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Fejes – Poór, Pölöskei Zs., Kanta J. – Vass P., Horváth P., Pál A.

Legfrissebb hírek

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Emlékhelyet avatnak az MTK stadionjában Garami József tiszteletére

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:27

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15