Szivics Lencsét szeretné a Diósgyőr centerének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 00:07
null
Lencse Lászlót az ETO mellett a DVTK is csábítja (Fotó: Reuters)
Tomiszlav Szivics, a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának új vezetőedzője szeretné megszerezni centernek Lencse Lászlót – más kérdés, hogy a miskolciaknak a bajnok Győri ETO-val kellene versengeni a csatárért.

„Elismerem, van esélyünk arra, hogy megszerezzük Lencse Lászlót, de addig nincs is miről beszélni, amíg a két klub nem egyezett meg – fogalmazott Tomiszlav Szivics, a kettő plusz egy évre szóló megállapodását a héten aláíró edző, utalva a legutóbb a görög Aszterasz Tripoliszban futballozó 24 esztendős csatárra, akit még egy évig megállapodás köt a Videotonhoz. – Szerettem a játékossal dolgozni Kecskeméten, ő az a futballista, aki érti a labdarúgást, aki képes ritmust váltani. Egyértelmű, hogy az általam elképzelt négy-három-hármas hadrendben ő lenne a középcsatár, igazi befejező labdarúgó. Ezt játszotta Görögországban és az izraeli Kirjat Szmonában is.”

Nem csak Lencse László megszerzésén ügyködik a klub: a legutóbb a KTE-Phoenix Mecanóban játszó Mohl Dávid, valamit a szintén bal oldali védő, az MTK Budapestben futballozó Hidvégi Sándor neve is felvetődött, hiszen mindketten szabadon igazolhatóak.

„Jó véleménnyel vagyok Mohl Dávidról, de őt inkább középpályásnak tartom, persze azért ebben benne van az a bizonytalansági tényező is, hogy a játékos végül másik klubot választ – így Szivics. – Hidvégi Sándor már érdekesebb számunkra, a következő napokban kiderül, sikerül-e hozzánk csábítani. Jó játékosnak tartom.”

Két taggal biztosan bővül a DVTK szakmai stábja: Szrdjan Zirojevics és Vladimir Radenkovics érkezik Diósgyőrbe.

„Mindketten nagyszerű szakemberek – mondta Tomiszlav Szivics. – Az erőnléti edző, Szrdjan Zirojevics dolgozott a Crvena zvezdánál, míg a pályaedző, Vladimir Radenkovics az FK Radnál és a szerb utánpótlás-válogatottnál is tevékenykedett. Bízom benne, hogy a június tizenhetedikei felkészülést már velük kezdhetjük el.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGYAN SZÓLNAK A DIÓSGYŐRI TERV PONTJAI, AKKOR OLVASSA EL A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN TALÁLHATÓ TELJES CIKKET – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza?), Hornyák Marcell (Kazincbarcika, kölcsönből vissza?), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg)
Távozik/távozhat:FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását),
Kiszemeltek: Hidvégi Sándor (MTK), Lencse László (Videoton), Mohl Dávid (KTE)

 

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14

Hiába a Diósgyőr kétgólos előnye, Gruber duplájával pontot mentett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 22:00

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26
Ezek is érdekelhetik