PAFC: a Kaposvárral megegyeztek Hajdúchról, Bertus kiszemelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.25. 12:09
Ha Puskás Akadémia, akkor Lubos Hajdúch – hiszen a közelmúlt újonccal kapcsolatos híreiben legtöbbször a Kaposvár szlovák kapusának neve szerepelt.

„A két klub megegyezett, a játékossal kell dűlőre jutnunk. Maradjunk annyiban, nincs távol egymástól a két álláspont – mondta Benczés Miklós, a felcsúti klub vezetőedzője a Nemzeti Sportnak, majd újdonsággal is szolgált. – Szerződtetnénk a kecskeméti Bertus Lajost, meglátjuk, mit hoz a jövő a ballábas középpályást illetően. Benczés Miklós, a felcsúti klub vezetőedzője a Nemzeti Sportnak, majd újdonsággal is szolgált. – Szerződtetnénk a kecskeméti Bertus Lajost, meglátjuk, mit hoz a jövő a ballábas középpályást illetően.

„Kleinheisler Lászlót szerződtette a Videoton, de mivel nagy erőssége volt a csapatunknak, nem lennénk boldogtalanok, ha visszakapnánk... A százkilencvenhat centiméter magas Enes Sipovic velünk készül, a bosnyák középső védő a ferencvárosi hátvéddel, Muhamed Besiccsel futballozott együtt az U21-es válogatottban – erősítette meg Benczés a bosnyák játékossal kapcsolatos korábbi értesülésünket. – A legutóbb Siófokon játszó Videoton-védő, Fejes András is a csapattal edz.”

Vagyis hivatalosan még egyetlen érkezője sincs az újoncnak, távozója viszont akad – Kleinheisler Lászlón kívül Nagy Dániel és a Siófokra szerződő Papp Szilárd is búcsút intett a csapatnak. Természetesen felkészülési mérkőzéseken is pályára lép az együttes, a lengyel Piast Gliwicével, a Gyirmót FC Győrrel, a Kozármislennyel és a West Bromwich Albionnal méri össze erejét. Lehet, ezeken az összecsapásokon már Lubos Hajdúch áll a kapuban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai,Heartland FC Owerri– Nigéria)
Távozik/távozhat:Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton?), Kleinheisler László (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönből vissza), Papp Szilárd (Siófok)
Kiszemeltek: Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Fejes András (Videoton), Németh Norbert (Egri FC), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Enes Sipovic (bosnyák, Otelul Galati – Románia)

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
40 perce

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik