MTK: Hidvégi még kivár, de már a kékeknél az utódjelölt

2013.06.18. 07:41
null
Kegyetlen melegben kezdte meg a felkészülést az MTK (Fotó: Korponai Tamás)
Az MTK labdarúgócsapatánál is kezdetét vette a felkészülés a 2013–2014-es szezonra: hétfőn a Hungária körúton edzett még a biztosan távozó Zsidai László és Vadnai Dániel, valamint a valószínűleg elszerződő Hidvégi Sándor – ugyanakkor a csapattal gyakorolt a Békéscsabáról érkezett, balhátvédként és bal oldali középpályásként is bevethető Juhász György, aki a lila-fehéreknél alapembernek számított.

Ami biztos: Zsidai László és Vadnai Dániel is úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy lejáró szerződésű játékosként biztosan továbbáll. Zsidai Magyarországon vált, Vadnai úgy tűnik, szintén, Hidvégi pedig még gondolkodik az MTK ajánlatán, de a külföldi lehetőségről se tett le.

„Az MTK szerintem egy darabig sajnos nem küzd még bajnoki címért, inkább kiváló játékosnevelde, és mert szeretnék magasabb célokért futballozni, eldöntöttem, hogy távozom. Igazából már csak az aláírás hiányzik az új szerződésemről, amely egy másik magyar csapathoz köt majd” – nyilatkozta Zsidai.

„Hét éve vagyok immár a felnőttcsapat tagja, és bármennyire szeretem is az MTK-t, éppenséggel nem szedtem meg magam ez idő alatt, s immár a jövőmre is gondolnom kell. Külföldről még nincs ajánlatom, Magyarországról ellenben már megkerestek” – így Vadnai.

A szintén alapembernek számító Hidvégi távozása még nem biztos, de az igen, hogy a kék-fehéreknek több riválisa is akad.

„Érdeklődés van, konkrétum még nincs az ügyemben. Az MTK ugyan jelezte, hogy megtartana, kértem egy kis türelmet, mert meghallgatva más ajánlatokat is, szeretném mérlegelni őket, és utána dönteni. A külföldi lehetőségről sem mondtam le” – mondta a balhátvéd.

Domonyai Lászlónál, az MTK klubigazgatójánál a befektetőjelölt, a szlovákiai Csörgő György felől is érdeklődtünk.

„Többször beszéltünk már egymással, ő nagyon szereti a sportot, és roppant bőkezűen szponzorálja is, ha az MTK-ban szerepet vállalna, biztosan stabilizálódna az anyagi helyzetünk. A vele együtt érkező támogatás nyugalmat biztosítana, de a tárgyalásoknál tovább egyelőre nem jutottunk.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Beszterczei Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Deutsch Bence (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Djordje Djuric (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Frank Richárd (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Kornis Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Macura Szasa (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Tóth Ferenc (Veszprém FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Balajti Ádám (DVSC-Teva, kölcsönből vissza?), Hidvégi Sándor (?), Ladányi Tibor (Pécsi MFC?), Vadnai Dániel (Haladás?),Rafe Wolfe(jamaicai, ?), Zsidai László (Haladás?)
Kiszemeltek: Juhász György (Békéscsaba), Szatmári Lóránd (Pécsi MFC)

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06
Ezek is érdekelhetik