Győri ETO: a német második vonalból érkezhet támadó

2013.06.13. 07:39
Könnyen lehet, hogy a Győri ETO bajnokságot nyerő együttese a Bajnokok Ligája második selejtező körében a szlovén NK Mariborral találkozik, s megeshet, hogy a továbbjutásért zajló harcban szlovén labdarúgók is erősíthetik az ETO-t.

Noha egyelőre érthetően – üzleti okok miatt – titkosak a keret átalakításával kapcsolatos tervek, tárgyalások, az biztos, hogy csatár- és középpályásposztra, de a védelembe is igazolnának játékost a győriek. Két szlovén labdarúgó is az ETO látókörébe kerülhet a Nemzeti Sport információi szerint, így a jelenleg a VfL Bochumban futballozó csatár, Zlatko Dedic.Zlatko Dedic.

A 28 esztendős, negyvenszeres válogatottnak ugyanis lejár a szerződése, s váltana, ráadásul ingyen igazolható. Ő egyébként kacskaringós karriert tud maga mögött, hiszen korábban futballozott Drezdában, a Dynamo csapatában, ezenkívül Olaszországban a Piacenzában, a Parmában, az Empoliban és a Cremonese együttesében is. Nem mellékesen erőszakos, jól fejelő, technikás és gyors, 182 centiméter magas csatárról van szó.

A másik Anej Lovrecic, a 26 éves irányító középpályás, aki kapura is igen veszélyes, amit bizonyít, hogy az Olimpija Ljubljana játékosaként hetvennyolc mérkőzésen tizenhat gólt szerzett.

A szlovén játékosokon kívül van még tucatnál is több név, de a konkrétumokra még várni kell: a bajnokcsapat vezetőedzője, Pintér Attila Barcelonában pihen, így aztán, akárcsak az edzésmunka, a játékosokról készített felvételek szakmai kiértékelése is hétfőn kezdődik el Győrben.

 

Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 17:04

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05
Ezek is érdekelhetik