DVTK: újabb spanyol érkezhet, a Lencse-ügyön dolgoznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.16. 08:37
A tavaszi szezon előtt mindenki meglepetéscsapatként emlegette a Diósgyőrt. A közvélemény a dobogóra vagy a közelébe várta a DVTK-t, aztán minden másként alakult. Ám most újra mindenki bizakodik Miskolcon, Tomiszlav Szivics személyében a támadófutballt favorizáló, határozott szakember érkezett. A játékoskeretben is lesznek változások: José Luque és Fernando Fernández már elköszönt, ám egy spanyol, Francisco Gallardo maradhat.

„Zajlanak a tárgyalások a légióssal, többször egyeztettünk vele – mondta érdeklődésünkre Dudás Hunor, a DVTK ügyvezetője. – Szeretnénk, ha maradna, és úgy tűnik, ő is hajlik rá, hogy nálunk folytassa. Továbbra is erős lehet nálunk az úgynevezett spanyol vonal, mert a tervek szerint újabb labdarúgó érkezhet, de erről a szakmai stáb mondja ki a végső szót. Nem titok, hogy erős kerettel kívánunk nekivágni a következő szezonnak, az alap megvan hozzá, tulajdonképpen csak néhány posztra kell igazolnunk.”

A Diósgyőr hétfőn kezdi el a munkát: a DVTK futballistái (legalábbis az első turnus tagjai) már 17-én munkába állnak, várhatóan tikkasztó melegben, s hogy az első gyakorláson lesz-e új labdarúgó, egyelőre kérdéses. Mint ahogy az is, hogy Lencse László, aki legutóbb Görögországban futballozott, csatlakozik-e a népszerű miskolci alakulathoz.

„Már egy évvel ezelőtt szerettük volna szerződtetni Lencse Lászlót – folytatta Dudás Hunor. – Így nem árulok el azzal titkot, ha azt mondom, most is ezen dolgozunk. Eddig csak afféle puhatolózó megbeszéléseket folytattunk, és arról is tudunk, hogy több klubbal is kapcsolatban áll a játékos. Örülnénk, ha minket választana, vele jelentősen erősödne a támadósorunk.”

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
11 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik