DVSC: szerződtették a 190 cm magas szerb labdarúgót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.25. 11:51
null
Alekszandar Trninics (jobbra) egy debreceni mezzel és Róka Géza klubigazgatóval (Fotó: dvsc.hu)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata szerződtette a védőként és védekező középpályásként is bevethető Alekszandar Trninicset – adta hírül a dvsc.hu.

A klub honlapja szerint a 26 éves, 190 cm magas szerb játékossal négyéves szerződést kötöttek a debreceniek.

Trninics legutóbb a szerb másodosztályban ezüstérmesként végző, és ezáltal feljutó Csukaricskit erősítette – a 2012–2013-as idényben 28 bajnokin lépett pályára –, korábban megfordult a bosnyák FK Leotarban és a szlovák Zemplín Michalovcéban is. 2012 telén a Honvéd is tesztelte, de a kispestiek végül nem tudtak megegyezni a szerződtetéséről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Balajti Ádám (MTK Budapest, kölcsönből vissza?), Horváth Zoltán (Egri FC), Huszák Tamás (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Oláh Gergő (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Eugene Salami (nigériai, KTE-Phoenix Mecano, kölcsönből vissza?), Alekszandar Trninics (szerb, Csukaricski – Szerbia), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönből vissza), Vinicius Galvao (Csákvári TK – kölcsönből vissza?), Zsidai László (MTK Budapest)
Távozik/távozhat:Adamo Coulibaly (francia, ?), Luis Ramos (hondurasi, FC Chateauroux – Franciaország), Dajan Simac (horvát, ?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönbe)
Kiszemeltek:Andrej Causic (horvát, Pécsi MFC), Matic Marusko (szlovén, ND Mura – Szlovénia), Vadnai Dániel (MTK Budapest)

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
5 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
9 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51
Ezek is érdekelhetik