Vidi: az orvosoktól függ, játszhat-e még a szezonban Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.16. 17:35
Nikolics Nemanja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton 25 éves támadója a Győr elleni Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján elszenvedett agyrázkódása után már otthonában pihen. A gólerős csatár szeretne még ebben a szezonban pályára lépni, de erről a következő orvosi vizsgálatok döntenek majd el.  

„Még nem vagyok 100%-os állapotban, de már sokkal jobban érzem magam, mint múlt héten. Bízom benne, hogy a következő napok vizsgálatai is negatív eredményt mutatnak, ahogy az eddigiek is. Ha minden jól megy, akkor jövő héten talán már elkezdhetek óvatosan kocogni. Szerencsére a közérzetem egyre jobb, étvágyam is van, úgyhogy nem érzem azt, hogy nagyon legyengültem volna. Próbálok a lehetőségekhez képest sokat mozogni a lakásban. Ma először egyébként hosszabb időt töltöttem el az udvarunkon, kimentem levegőzni meg egy picit sétálni. Az egyetlen pozitív dolog a sérülésemben, hogy most rengeteg időt tölthetek a feleségemmel és a kislányommal. Nagyon szeretnék még ebben a szezonban pályára lépni, de természetesen a legfontosabb, hogy ismét teljesen egészséges legyek, így ha az orvosok azt mondják, hogy csak a következő szezonban játszhatok újra, akkor elfogadom a döntésüket" – nyilatkozta Nikolics Nemanja a vidi.hu-nak.Nikolics Nemanja a vidi.hu-nak.

NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa (TV: Sport1) Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva (TV: Duna)
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest (TV: m1)
Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFCOláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC (TV: Sport1)Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi (TV: Sport1) Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix MecanoNémeth Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÉLCSAPATOK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Győri ETO Honvéd (i), MTK (i), Eger (i)
Videoton Kaposvár (o), Kecskemét (i), Pécs (o)
MTK Ferencváros (i), Győri ETO (i), DVSC-Teva (o)
DVSC-Teva Paks (i), Ferencváros (o), MTK (i)
Bp. Honvéd Győri ETO (o), Eger (o), Haladás (i)
Ferencváros MTK (o), DVSC-Teva (i), Kaposvár (o)
A teljes mezőny menetrendjét itt tekinthetik meg!
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
23 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01