Paks: Horváth F., Csertői vagy Bognár érkezhet a kispadra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.30. 09:28
null
Horváth Ferenc Kecskeméten végzett munkájával felkeltette az érdeklődést (Fotó: Czerkl Gábor)
Az már eldőlt, hogy a 2013–2014-es bajnokságban nem Tomiszlav Szivics irányítja az MVM Paks labdarúgócsapatát, azt ellenben még csak sejteni lehet, ki foglalja el a Diósgyőrbe távozó tréner helyét.

 

Mint arról szerdai számunkban beszámoltunk, a pillanatnyilag a Kecskemét alkalmazásában álló Horváth Ferenc, illetve a legutóbb Tatabányán dolgozó Csertői Aurél neve is felvetődött lehetséges utódként, és a kör azóta bővült: lapunk értesülése szerint a Csákvár élén álló Bognár Györgynek is van esélye, hogy újra élvonalbeli szakembernek vallhassa magát. Mint egy jó meccs, ez a „játék” is háromesélyes.

„Nem érdemes találgatni – szögezte le Haraszti Zsolt, a Tolna megyeiek ügyvezetője. – Amit huszonnégy órával korábban mondtam, csak megerősíteni tudom: annyi bizonyos, hogy magyar edző mellett tesszük le a voksunkat. Kapkodni nem akarunk, ráadásul Tomiszlav Szivics személyében péntekig van felelőse a szakmai munkának.”

„A Kecskemét elleni idényzáró után búcsúzunk el egymástól, hivatalosan azt követően kezdünk tárgyalni a szóba jöhető jelöltekkel. Sokáig persze nem akarjuk húzni a döntést, jövő hét közepéig bejelentjük, kivel egyeztünk meg.”

 

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
9 perce

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

A DVTK profi szerződést kötött két korosztályos válogatott labdarúgójával

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 14:24