NB I: Nem jó felfogásban futballoztunk - Zsivóczky

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.04. 18:14
Kevés helyzetet és izgalmat hozó mérkőzésen a Budapest Honvéd 2–0-ra legyőzte a Lombard Pápát, amely így sorozatban kilencedik idegenbeli bajnokiján sem tudott nyerni. A hazaiak vezetőedzője, Marco Rossi ilyen küzdelmes mérkőzésre számított, míg a vendégek szakvezetője szerint máshogy alakulhatott volna a meccs, ha a legelején értékesítik a legnagyobb helyzetüket.

„Bebizonyosodott, amit mondtam a mérkőzés előtt: ez egy verekedős, küzdős meccs volt, de összességében végig mi irányítottuk a találkozót, helyzeteink voltak, és szerintem megérdemelten nyertünk. Nagyon fontos, hogy a játékosok próbálják megvalósítani azokat a dolgokat, amelyeket edzésen gyakorlunk, persze, mindig vannak hibák, de ilyenkor ki kell segíteni egymást, és akkor minden rendben lesz” – értékelt a Budapest Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi a Sport Televíziónak.Budapest Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi a Sport Televíziónak.

„Először is ott kezdeném, hogy a legnagyobb lehetőségünk a harmadik percben volt, ha azt értékesítettük volna, alighanem máshogy alakul a mérkőzés. A tizenegyest nem láttam, nem szeretnék róla nyilatkozni, de talán véleményes volt. Igazából az a büntető, amit a játékvezető megad. Nem jó felfogásban futballoztunk az egész mérkőzésen, támadni szerettünk volna, de ez nem sikerült. Jelen pillanatban ilyen passzban vagyunk, de tisztességgel készülünk a következő, Eger elleni összecsapásra. Nem vagyok elkeseredett, tudom, milyen munkát végeztünk el a felkészülés során, de sajnos nem jön vissza ez, a profi sportba előfordul ilyen” – fogalmazott a Lombard Pápa vezetőedzője, Zsivóczky Gyula.

Legfrissebb hírek

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52

Marco Rossi a bravúrokat bemutató Yaakobishvili Áront és a hibája után stabilan játszó Osváth Attilát is megdicsérte

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:40

Újratervezés 2.0 – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.04. 23:47

Marco Rossi: Óriási büszkeség nekem a magyar válogatott irányítása; Sipos Adrián: Még mindig érzem magamon a fejlődés lehetőségét

E-újság
2026.06.04. 23:41

Marco Rossi az NS-nek: Budapest jelesre vizsgázott!

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:37

Szoboszlaiék a jövő héten csatlakoznak a válogatotthoz

Magyar válogatott
2026.05.27. 09:24
Ezek is érdekelhetik