Felmérés: a sportbarátok 89 százaléka tévén követi az eseményeket

2013.05.21. 10:05
A sporteseményeket figyelők döntő többsége a televízióban követi a mérkőzéseket, versenyeket – állapította meg a Századvég Alapítvány kutatása, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára készített.

Kitta Gergely, a Századvég médiaüzletágának vezetője a távirati irodának elmondta: a lakosság 45 százaléka rendszeresen figyeli, hogy mi történik a sportban. Hozzátette, hogy a társadalom minden rétege hasonló érdeklődést mutat a sportesemények iránt.

A sportesemények figyelemmel kísérésében a televízió dominanciája megkérdőjelezhetetlen. Az érdeklődők 89 százaléka a tévén keresztül figyeli a mérkőzéseket, versenyeket. Az interneten öt százalékuk, a helyszínen és a vendéglátóhelyeken két-két százalékuk követi a történéseket. További egy-egy százalékuk pedig rádióközvetítést hallgat vagy szabadtéri vetítést néz.

A kutatás szerint a vidéken élők 91 százaléka a televíziót használja a sportközvetítések megtekintésére, és ennél is magasabb az arány az 50 év felettiek körében.

Leginkább a labdarúgás iránt érdeklődnek az emberek. A teljes lakosság csaknem kétharmada, a sportfogyasztók majdnem háromnegyede kíváncsi a meccsekre. A foci mellett kiemelten fontos még számukra a vízilabda, az úszás, a kézilabda, az autó-motor sportok, a korcsolya, a kajak-kenu és a tenisz.

Kitta Gergely elmondta: egyértelműen megállapítható, hogy a magyar lakosság igen jelentős mértékben érdeklődik a nagy sportesemények, például a nyári olimpia, az úszó világ- és Európa-bajnokság vagy a labdarúgó-világbajnokság, valamint az Európa-bajnokság iránt.

A magyar lakosság kétharmada valamilyen mértékben fontosnak gondolja, hogy a nagyobb sporteseményekről közvetítő televíziós csatorna ingyenesen legyen elérhető. Az ingyenességet előnyben részesítők aránya a sportfogyasztóknál ennél is magasabb, 76 százalékos – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29
Ezek is érdekelhetik