FTC-Vidi: megütötték a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét

MTI MTIMTI MTI
2013.04.29. 13:14
Bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét egy vasárnapi budapesti focimeccsen; Orosz Ferencet többen szidalmazták, majd egyikük eltörte az orrát. Az esetről hétfőn az érintett számolt be az MTI-nek, egy a gyűlöletbeszéd témájában rendezett konferencián.

Elmondta, vasárnap délután a Puskás Ferenc Stadionban az FTC–Videoton meccsen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, illetve „sieg heil”-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ám ekkor megfenyegették, és „zsidó kommunistának” nevezték.
A meccs végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, „csak azért is sieg heil”, majd másikuk megütötte.

Orosz Ferencnek az ütéstől eltört az orra, a mentők nyolc napon túli sérülésekkel szállították kórházba, tudomása szerint a rendőrség hivatalból feljelentést tett az ügyben.

Orosz Ferenc hétfő délelőtt saját felelősségére elhagyta a kórházat, hogy részt vegyen és délután előadást tartson a gyűlöletbeszéd témájában, az ombudsmani hivatalban rendezett konferencián.
Az MTI-nek azt mondta, úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít.

Szerinte a szervezőknek vagy a rendőröknek a náci szólamokat skandálókat ki kellett volna emelniük a tömegből. az FTC–Videoton meccsen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, illetve „sieg heil”-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ám ekkor megfenyegették, és „zsidó kommunistának” nevezték.
A meccs végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, „csak azért is sieg heil”, majd másikuk megütötte.

Orosz Ferencnek az ütéstől eltört az orra, a mentők nyolc napon túli sérülésekkel szállították kórházba, tudomása szerint a rendőrség hivatalból feljelentést tett az ügyben.

Orosz Ferenc hétfő délelőtt saját felelősségére elhagyta a kórházat, hogy részt vegyen és délután előadást tartson a gyűlöletbeszéd témájában, az ombudsmani hivatalban rendezett konferencián.
Az MTI-nek azt mondta, úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít.

Szerinte a szervezőknek vagy a rendőröknek a náci szólamokat skandálókat ki kellett volna emelniük a tömegből.

Legfrissebb hírek

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
3 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10