DVTK: Döbbenet, hogy engedélyezték a váci meccset - Tisza

2013.03.03. 14:33
Tisza Tibor, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK támadója szerint döbbenetes, hogy a váci stadionban engedték megrendezni pénteki bajnokijukat. Mint ismert, a diósgyőriek 1–0-ra legyőzték az Egert Tisza góljával.
A három pont megvan, de a meccset felejtsük el – Diósgyőr blog
A három pont megvan, de a meccset felejtsük el – Diósgyőr blog

„Abból a szempontból igen, hogy megvertük az Egri FC-t és sikerült is betalálnom az ellenfél kapujába – válaszolt a klub honlapján, a dvtk.eu-n Tisza Tibor arra a felvetésre, hogy sikeres tavaszi rajtot vett a Diósgyőr. – Azt viszont sajnálom, hogy ilyen gyepen kellett játszanunk. Döbbenet, hogy engedélyezték a váci stadionban a mérkőzést, és ahogy hallom, a szurkolók kiszolgálása a lelátón sem volt magasabb színvonalú. Hónapok óta szorgalmasan készültünk a tavaszi szezonra, erre ilyen talajon kell játszanunk! A csapat nagyon taktikusan futballozott, betartottuk Szentes Lázár utasításait, például sok labdát szereztünk elöl, mert mi támadók is rendszeresen visszatámadtunk. Ugyan gólt csak egyet lőttünk, de voltak lehetőségeink – csak ismételni tudnám a pályáról mondottakat –, azt gondolom, a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. A végén az egrieknek volt néhány lehetőségük, de azok inkább csak lehetőségek voltak, nem valódi, kialakított helyzetek.”

Tisza az Eger ellen szerzett gólját édesapjának ajánlotta, aki vasárnap ünnepli születésnapját.

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
2026.04.28. 14:56

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 21:23

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 18:53