Felkészülés: balszerencsés góllal kapott ki a Kecskemét

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 16:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott a szerb első osztály 14. pozíciójában telelő FK Hajduk Kula csapatától.

A kecskemetite.hu beszámolója szerint az első félidőben a 23. percben Hullám Attilát le kellett cserélni, nem sokkal később pedig vezetést szerzett a Kula. Egy bal oldali beadás még elakadt a kivetődő Antal Botondban, ám a labda visszapattant a feladóhoz, aki középre emelte a labdát. A középen érkező szerb csatár fejesét már csak a gólvonalon túlról tudta kihúzni a visszaérkező Póti.

A második félidő sokkal több helyzetet hozott, Antal Botondnak kétszer kellett védenie, ám innentől kezdve már csak kecskeméti helyzetek voltak feljegyezhetőek, a vendégek inkább visszahúzódtak, és kontrákból próbáltak megugrani. A KTE nem tudott élni a kínálkozó lehetőségeivel, így egygólos vereséget szenvedett.

FELKÉSZÜLÉS
KTE-PHOENIX MECANO–HAJDUK KULA 0–1 (0–1)

Kecskemét, 200 néző
KTE: Antal – Mogyorósi, Póti, Vaskó, Forró (Mohl) – Hullám (Patvaros), Vukaszovics, Pekár – Rajczi (Joszeliani), Burgos (Salami), Diaz (Bertus)

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50

Felkészülés: mindkét szombati meccsén kikapott a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 15:38
Ezek is érdekelhetik