Felkészülés: a Kecskemét simán legyőzte a Mezőkövesdet

2013.02.13. 17:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano felkészülési mérkőzésen 4–1-es győzelmet aratott az NB II Nyugati csoportjában érdekelt Mezőkövesd ellen.

A KTE számára nem indult jól a Mezőkövesd elleni találkozó, hiszen a mérkőzés elején egy saját térfélen eladott labda után George Menougong törhetett kapura, és magabiztosan lőtt Borszéki mellett a hálóba, 0–1.

A gól nem törte meg a kecskemétiek lendületét, több szép akciót is vezetett Horváth Ferenc csapata. Az egyenlítés Pekár László szabadrúgása után jött össze, akinek a beadása Burgos elé került, a salvadori válogatott támadó pedig a tizenhatos vonaláról hajszálpontosan lőtt a jobb alsó sarokba, 1–1.

Nem sokkal később Burgos a baloldalról tört befelé, majd tökéletesen passzolt Hullám Attila elé, aki kapásból lőtt a jobb sarokba, 2–1.

A fordulás után is sorra jöttek a veszélyes kecskeméti támadások, az előnyt végül egy pazar összjáték után duplázta meg a KTE. A tizenhatos előterében öt kitűnő passz is megelőzte Givi Joszeliani centerezését, mely után Hullám lőhetett, ezt ugyan még Szántai bravúrral védte, de a kipattanót Diaz váltotta gólra, 3–1.

A végeredményt Póti állította be, aki Patvaros passzát követően a jobb alsó sarokba bombázott, 4–1.

A lila-fehérek így eredményes napot tudhatnak maguk mögött, hiszen a Kecskemét II ellen szerzett hat gólt követően a Mezőkövesd kapuját négy alkalommal vették be Horváth Ferenc tanítványai.

A KTE következő felkészülési mérkőzését szombaton vívja a Hajduk Kula ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KTE-PHOENIX MECANO–MEZŐKÖVESD 4–1
KTE:
Borszéki – Mogyorósi (Joszeliani), Póti, Vaskó, Forró – Hullám, Pekár, Vukaszovics – Rajczi, Burgos (Patvaros), Díaz
MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs. (Nagy P.), Kardos (Szalai V.), Lakatos, Éles (Bényei) – Bagi, Bognár I., Dobos, Petneházi – Menougong (Kemény), Hamar (Bogdány)
G: Burgos, Hullám, Díaz, Póti, ill. Menougong0–1.

G: Burgos, Hullám, Díaz, Póti, ill. Menougong

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39