DVSC: Minden játékos felé megvan a bizalom - Kondás

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 17:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, minden játékos irányában megvan a bizalom, csak rajtuk múlik, ki kerül a kezdőcsapatba.

„Három hét van az első bajnoki mérkőzésig, de jövő héten már Ligakupa-elődöntőt játszunk a Videotonnal, ami nagyon jó erőpróba lesz, majd a Diósgyőrt fogadjuk edzőmeccsen. Az utolsó három hétben inkább a gyorsítások, rövidebb és nagyobb ritmusú edzések szerepelnek a programban. Azon vagyunk most már, hogy a mérkőzésekre friss állapotba kerüljenek a játékosok" – kezdte a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatát Kondás Elemér.Kondás Elemér.

Az elmúlt héten a DVSC-Teva három mérkőzést játszott, a Létavértes elleni Magyar Kupa-negyeddöntő-visszavágón 8–0-ra nyert, a Balmazújváros elleni 3–3-at követően pedig 6–2-re legyőzte a Mezőkövesdet.

„Örömteli számunkra, hogy jó teljesítményeket látunk a mérkőzéseken, de még mindig lehet javítani. Amit elvártunk eddig is a játékosoktól, hogy a futómennyiséget és a futóminőséget tegyék bele a mérkőzésekbe, ezt visszakaptuk. Most már inkább a finomításon lesz a hangsúly a hátralévő találkozókon. Mindenki érdeke, hogy jól teljesítsen, mert csak akkor kap szerepet a csapatban. Az ősz folyamán az előző szezonhoz képest több gólt kaptunk és kevesebbet szereztünk, ezen az arányszámon mindenképpen szeretnénk változtatni, mert akkor ez pontokban is megmutatkozik majd. A bizalom mindenki felé megvan, a játékosokon múlik, tudnak-e élni vele, meg kell tenniük mindent azért, hogy bekerüljenek a kezdőcsapatba. Az biztos, mindenkire nagy szükség van, mert fontos mérkőzések várnak ránk" – tette hozzá a debreceni vezetőedző, aki szerint innentől már csak füvön edzenek.

„Ha esik, ha fúj, csak füvön fogunk edzeni. Nagyon fontos, mert nemsokára tétmérkőzések következnek, ezeket füvön rendezik, így mindenképpen át kell térnünk. A műfűből ennyi elég is volt. Főleg a pallagi akadémián készülünk majd, de lesz, amikor olyan jellegű munkát fogunk végezni, hogy az Oláh Gábor utcán tartjuk meg az edzést" – zárta mondandóját Kondás.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
7 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
16 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
16 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:01

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 11:45

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 21:05
Ezek is érdekelhetik