PMFC: bejelentették a válogatott védő szerződtetését

2013.01.21. 19:47
A mai nappal hivatalossá vált, hogy Balogh Béla a következő két és fél évben a PMFC-Matias játékosa lesz – jelentette be hétfőn hivatalos honlapján az NB I-es pécsi labdarúgóklub.

A pécsiek a megállapodásnak megfelelően január 21-én átutalták a válogatott játékos vételárát a KTE-Phoenix Mecanónak. Az új középső védőt szerdán mutatják be a sajtónak.

Mint arról korábban beszámoltunk, az MLSZ fegyelmi bizottsága november végén a PMFC-t mint visszaesőt kizárta az igazolásból és az átigazolásból Miroszlav Grumics átigazolási díjának át nem utalt egyik részlete miatt, ám a pécsiek szerint ez nem akadályozhatja meg Balogh szerződtetését.

„Első fokon valóban kizártak minket az átigazolásból, de fellebbeztünk a döntés ellen, és amíg nincs jogerős ítélet, addig igazolhatunk – mondta a napokban Elbert Gábor, a PMFC cégvezetője a pecsiujsag.hu-nak. – Ha azonban lesz, és másodfokon is elmarasztalnak minket, akkor természetesen kifizetjük Miroszlav Grumics átigazolási díjának fennmaradó részletét, és ezzel megszűnik a szankció velünk szemben, ha pedig nekünk adnak igazat, úgy nincs miről beszélni."

A pécsiek vitatják, hogy tartoznának a Kaposvárnak, álláspontjuk szerint ugyanis korábban több játékost is felajánlottak Grumicsért cserében, de ezt a Rákóczi nem fogadta el.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Balogh Béla (Kecskemét), Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Spartak Myjava – Szlovákia, kölcsönből vissza?), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Marko Bjelanovic (horvát, Kozármisleny), Koller Krisztián (Kozármisleny). Profi szerződést kapó saját nevelésű játékosok: Erős Csaba, Gajág Gergő, Gránicz Patrik, Ipacs Péter, Kővári Róbert, Márkvárt Dávid, Zelenyánszki László

Távozik/távozhat: Ceolin (brazil, ?), Harsányi Zoltán (szlovákiai, ?), Luka Vucko (horvát,?), Bodnár László (?), Demjén Gábor (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, ?), Leon Panikvar (szlovén, ?)

Kiszemeltek: –

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
16 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
21 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
21 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53