MTK: a sérült Csiki jövő héten már edzésbe állhat

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 10:52
Már álmaiban is injekciókat vizionál Csiki Norbert, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK középpályása – de ez nem is csoda...

„Múlt szerda után hétfőn is három helyre kaptam szteroidos injekciót a térdhajlatomba, mit mondjak, a második alkalom sem tartozik a csodás élményeim közé – fogalmazott kényszeredett mosollyal a Nemzeti Sportnak Csiki Norbert, a második helyen álló MTK Budapest középpályása, aki múlt hétfőn egy rosszul eltalált lövés után sérült meg. A diagnózis szerint a játékos térdhajlatában található ín gyulladt be, ráadásul részleges combizomszakadást is szenvedett. – Abkarovits Géza térdspecialista azt mondta, továbbra se mozogjak, pihentessem a lábamat, talán csütörtökön biciklizhetek és erősíthetek egy kicsit. Az első kezelés egyébként hatásosnak bizonyult, hiszen teljesen ki tudom nyújtani a lábam, nem fáj a térdem, remélem, a második is eredményes lesz. Néha elzsibbad a lábam esténként, de csak azért, mert alvás közben rosszul tartom. Az biztos, hogy jövő hétfőn még egyszer el kell, hogy menjek Székesfehérvárra kezelésre, és ha minden igaz, utána néhány nappal már edzésbe állhatok.”Csiki Norbert, a második helyen álló MTK Budapest középpályása, aki múlt hétfőn egy rosszul eltalált lövés után sérült meg. A diagnózis szerint a játékos térdhajlatában található ín gyulladt be, ráadásul részleges combizomszakadást is szenvedett. – Abkarovits Géza térdspecialista azt mondta, továbbra se mozogjak, pihentessem a lábamat, talán csütörtökön biciklizhetek és erősíthetek egy kicsit. Az első kezelés egyébként hatásosnak bizonyult, hiszen teljesen ki tudom nyújtani a lábam, nem fáj a térdem, remélem, a második is eredményes lesz. Néha elzsibbad a lábam esténként, de csak azért, mert alvás közben rosszul tartom. Az biztos, hogy jövő hétfőn még egyszer el kell, hogy menjek Székesfehérvárra kezelésre, és ha minden igaz, utána néhány nappal már edzésbe állhatok.”

S az edzés szó kiejtése bizony fájdítja a labdarúgó lelkét, hiszen az ősszel kiváló formának örvendett, hat gólt szerzett, csapatának egyik, ha nem a legjobbjának számított – most mégis csak elméletben tréningezhet.

„Nem egyszerű feldolgozni, hogy míg a többiek edzenek, dolgoznak, készülnek a tavaszi mérkőzésekre, én az ágyat nyomom – folytatta a futballista, aki iránt dán, holland és német klubok is érdeklődtek a kiválóan sikerült őszi szezonja után. – Azért is bánt, hogy megsérültem, mert olyan kitűnő állapotban éreztem magam, mint még soha, a szünetben is edzettem, nem álltam le, rendkívül motivált voltam. Remélem, a néhány napos kiesés ellenére jó tavasszal rukkolok ki, és a sérülés csak rossz emlék marad.”

Legfrissebb hírek

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
21 órája

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 12:33

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 09:24

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06
Ezek is érdekelhetik