Felkészülés: a Puskás Akadémia megverte a Honvédot

2013.01.26. 12:50
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata Felcsúton lépett pályára felkészülési meccsen az NB II-es Puskás Akadémia ellen. A meccset 1–0-ra a másodosztályú csapat nyerte.

Második felkészülési meccsére készült a Puskás Akadémia, amely legutóbb 3–1-re győzött a Videoton NB III-as csapata ellen. Most azonban jóval erősebb csapat volt az ellenfél, az élvonalbeli Honvéd, de a felcsútiak ezúttal is nyertek, méghozzá 1–0-ra Baracskai Roland találatával.

A kispesti csapat a harmadik téli találkozóján lépett pályára, és ismét lőtt gól nélkül fejezte be, hiszen korábban a Komló, és a Veszprém ellen sem tudtak betalálni Délczeg Gergelyék.

Meg is jegyezte az összecsapás után George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa: „Igaz, hogy a felkészülés közepén járunk, de most nagyon rosszul játszottunk a Puskás Akadémia ellen, amely erős és jó csapat. Nincs még meg az összhang a játékban, de nagyon remélem, hogy a tétmérkőzéseken már egy egészen más csapatot látunk."

A helyzetek alapján a felcsútiak akár több góllal is nyerhettek volna.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PUSKÁS AKADÉMIA– BP. HONVÉD 1–0 (1–0)

Felcsút, 200 néző. V: Závotka
PUSKÁS AKADÉMIA: Czirjék (Pajovics) – Margitics (Maicon), Vaszicsku (Papucsek), Aposztolopulosz (Papp Sz.), Farkas N. (Nagy Zs.) – Tóth B., Soós – Nagy D. (Tóth L.), Szakály D., Baracskai (Júnior) – Zsolnai (Gajdos)
BP. HONVÉD: Kemenes – Moga (Pascariu), Lovric, Ignjatovics (Faggyas), Baráth – Odia (Nagy G.) Ivancsics (Tchami), Hidi, Vécsei (Diarra) – Délczeg (Diaby), Martínez (Vernes)
G: Baracskai

Legfrissebb hírek

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
20 órája

Melyik fővárosi csapaté lesz az aranyérem az NB II-ben?

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 08:18

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00
Ezek is érdekelhetik