Felkészülés: a Haladás 4-1-re nyert a ZTE ellen

2013.01.26. 13:19
A Haladás labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–1-re győzött a szomszédvár, az NB II-es ZTE ellen.

A napsütéses, de nagyon hideg időben a ZTE gyorsan vezetést szerzett a 3. percben a korábbi szombathelyi középpályás, Marián Sluka 22 méteres, megpattanó szabadrúgásgóljával – tudósít a haladas.hu.

A folytatásban a Haladás irányította a játékot, a 25. percben Andorka Péter tíz méteres fejese ment nem sokkal kapu fölé. Több, kifejezetten tetszetős akciót is vezettek a vasiak. A 30. percben Andorka egy bal oldali beadásánál már nem tévesztett, előre vetődve, hat méterről a jobb sarokba fejelte.

A második félidőben Iszlai Bence tizenegyesből már a haladást juttatta vezetéshez, ezt követően a szombathelyiek több helyzetüket is gólra váltották, és végül simán, 4–1-re győztek.

A Haladásban a szombathelyi utánpótlás két tehetsége, a 19 éves középpályás, Devecsery Márk és a 18 esztendős támadó, Kajtár Máté is lehetősége kapott csereként.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SZOMBATHELYI HALADÁS–ZTE 4–1 (1–1)

Szombathely, Illés Akadémia, műfű, 100 néző, Vezette: Papp.

Szombathelyi Haladás: Mursits (Gőcze, a szünetben) – Búrány (Szakály, a szünetben), Jagodics M., Devecseri Sz., Farkas – Simon (Devecseri M., 57. perc), Iszlai, Kalász, Németh M. (Gyurján, 60. perc), Czafit (Kulcsár, a szünetben) – Andorka (Kajtár, 65. perc). Vezetőedző: Artner Tamás.
Gólszerzők: Andorka 30. perc, Iszlai (11-esből) 50. perc, Kulcsár 62. perc, Gyurján 73. perc, illetve Sluka 3. perc.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
Tegnap, 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntés a 92. percben, az emberhátrányban játszó Tottenham legyőzte a Chelsea-t

Minden más foci
2026.08.01. 13:45

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55