DVTK: Elek Ákos már alig várja az év eleji folytatást

Vágólapra másolva!
2012.12.27. 14:27
Elek Ákos, a DVTK labdarúgócsapatának nyáron igazolt válogatott középpályása a klub hivatalos honlapjának elmondta, jobb szereplésre számított, de bízik benne, tavasszal javuló formát mutatnak. Eleknek jókor jött a téli szünet, de már alig várja az év eleji folytatást.

„Amikor csapatot kerestem Törökországból való hazatérésem után, az volt az elsődleges szempontom, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Sokat dolgoztunk Dudás Hunorral, Szentes Lázárral és Sisa Tiborral, hogy ez a csapat a DVTK legyen. Ez a két célom megvalósult Diósgyőrben, és a szezon vége felé már kezdtem formába is lendülni, bár még mindig nem volt az igazi. Ami a csapatot illeti, azt hiszem, mindenki nevében elmondhatom, hogy jobb szereplésben bíztunk. A bajnokság azonban két részből áll, és ha tavasszal igazán jó teljesítményt nyújtunk és jönnek az eredmények is, akkor majd senkit nem érdekel, hogy hányadik helyen zártuk az őszt” – mondta a dvtk.eu-nak Elek.dvtk.eu-nak Elek.

„December elején megszületett a kislányom, elsősorban vele vagyok. Ebből a szempontból jókor jött a téli szünet, hiszen nincsen más kötelezettségem, de egy kicsit már hosszúnak érzem. Elég lenne három hét, de a magyarországi időjárási és pályaviszonyok sajnos ezt nem engedik meg. Mivel hiányzik a mozgás, lejárok konditerembe és futok is, de őszintén megmondom, jobban szeretek teremben focizni a barátokkal, mert az sokkal jobban segít abban, hogy január hetedikén a megfelelő állapotban jelentkezzek edzésre. A többiekkel beszélgetve azt éreztem rajtuk is, hogy már várják a felkészülés kezdetét, hogy tavasszal jobb játékkal még jobb helyen végezzük a bajnokságban” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik