NB I: a paksi támadó szerint kétarcú a csapatuk

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 09:13
Bosszantja a Kaposvár ellen kihagyott tizenegyes és az, hogy hazai pályán nem tudják kiszolgálni közönségüket. Vayer Gábor, az MVM Paks labdarúgócsapatának kapitánya szerint kétarcú az együttesük.

„Lehet, hibás döntést hoztam, de abban a pillanatban úgy érzékeltem, hogy Lubos Hajdúch elmozdul – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vayer Gábor, aki felnőttpályafutása során először hibázott a büntetőpontról, s csapata 2–1-re kikapott a Kaposvártól. – Sajnos ráérzett a szándékomra, ezért tudott védeni. Kár érte, mert az egyenlítésünk lendületet adhatott volna nekünk a hajrára.”Vayer Gábor, aki felnőttpályafutása során először hibázott a büntetőpontról, s csapata 2–1-re kikapott a Kaposvártól. – Sajnos ráérzett a szándékomra, ezért tudott védeni. Kár érte, mert az egyenlítésünk lendületet adhatott volna nekünk a hajrára.”

„Sajnos kétarcú csapat vagyunk. Korábban döntetlent játszottunk a Győrrel, a Videotonnal, az MTK-val és a Fradival, majd legyőztük a Lokit. Erre a sorozatra bármelyik magyar csapat büszke lehetne. Sajnálom, hogy a Kaposvár ellen nem sikerült feltennünk az i-re a pontot. Pedig nagyon készültünk, hiszen eddig idehaza gyengébben teljesítünk, kikaptunk a Pécstől és az Egertől is” – tette hozzá a paksi támadó.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIT GONDOL VAYER GÁBOR A KECSKEMÉTRŐL, ÉS HOGY VÁLLALNÁ-E A HÉTVÉGI BAJNOKIN A BÜNTETŐRÚGÁST, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
13 órája

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
13 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik