Újpest: Mourinho egyszerűen lenyűgözött - Bruno Moraes

2012.10.02. 16:13
Kedd délután aláírta egy plusz egy évre szóló szerződését az Újpesthez Bruno Moraes. A Bajnokok Ligája-győztes támadó annak idején José Mourinho keze alatt érte el pályafutása legnagyobb sikerét, és a mai napig elismeréssel beszél a portugál szakemberről.

Azok a futballisták, akik játszottak José Mourinho keze alatt, általában áradoznak a portugál szakember munkamoráljáról. Nincs ezzel másként Bruno Moraes sem – erről a Trivela című brazil oldalnak 2010-ben adott interjúban beszélt.

„Mourinho egyszerűen lenyűgözött. Szenvedélyes és rendkívül alapos. Minden ellenfelet külön tanulmányoz a fellépések előtt” – mondta korábbi edzőjéről a brazil csatár, aki ugyan BL-győztesnek vallhatja magát, ám a 2004-es, Monaco elleni döntőre nem nevezték. De vajon mennyire idegesítette, hogy nem játszhatott?

„Természetesen mindegyik játékos arról álmodik, hogy a Bajnokok Ligája fináléjában játszik. De én immár azért is kivételezettnek érzem magam, mert rendszeres európai kupaszereplőnél futballozhattam. Az első szezonomban már játszottam BL-mérkőzéseket, és az nagyon fontos lecke volt, csodálatos volt átélni azt a menetelést. Majd a 2006–2007-es is idényben is játszhattam emlékezetes mérkőzéseket például a Hamburg, az Arsenal és a Chelsea ellen” – nyilatkozta a támadó.

 

Legfrissebb hírek

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
19 órája

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
22 órája

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53