Haladás: Ezt már picit viccesnek találom - Kenesei

2012.10.09. 18:48
Az élvonalbeli Haladás labdarúgócsapatának rutinos támadója, Kenesei Krisztián szerint nagyon szerencsétlenül alakult a Magyar Kupa sorsolás – a szombathelyiek a Videoton otthonában lépnek majd pályára –, de ha oda figyelnek, bárkit megverhetnek.

„Megmondom őszintén, már egy picit viccesnek találom, hogy mi mindig belenyúlunk ezekbe a csapatokba. Videoton, Fradi, Győr, mindig megkapjuk a legnehezebb ellenfeleket. Ebből a szempontból abszolút nem vagyunk szerencsések. Az előző fordulóban is megkaptuk az FTC-t, közben más első osztályú együttesek NB III-as, vagy megyés csapatok ellen mérkőztek. Néztem a sorsolást, megint szinte csak mi játszunk élvonalbeli gárda ellen, és sikerült pont a Videotont kifognunk" – nyilatkozta Kenesei Krisztián a haladasfc.nyugat.hu oldalának.haladasfc.nyugat.hu oldalának.

„Nyilván, ha el szeretnénk érni valamit, akkor előbb-utóbb találkoznánk erős ellenféllel, de azért nem mindegy, hogy mikor kerül erre sor. Úgy gondolom, hogy bárki ellen megvan az esélyünk a továbbjutásra, így lesz ez Fehérváron is. Persze, nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen jó csapatról van szó, akik látjuk, hogy nemzetközi szinten is képesek meglepetésekre. Ha odafigyelünk, bárkit megverhetünk, egy meccsen pedig bármi megtörténhet, szeretnénk majd továbbmenni a kupában" – tette hozzá a rutinos támadó.

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Magyar Kupa: egy félbeszakadt meccs, két tizenegyespárbaj, három két számjegyű győzelem

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 21:28

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának sorsolását

Labdarúgó NB II
2026.07.09. 20:14

Augusztus első hétvégéjén indul a Magyar Kupa új idénye

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 12:30

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Váratlan szöglet zavarta össze az egerszegi védelmet a kupadöntőn

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 08:38

Hajnal Tamás: Bántott minket, hogy az előző két döntőt nem tudtuk megnyerni

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 10:04