Paks: Meg kell találnunk a megoldást - Tomiszlav Szivics

2012.09.25. 19:45
Az élvonalbeli Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője, Tomiszlav Szivics roppant nehéz mérkőzésre számít a szervezetten futballozó másodosztályú Veszprém otthonában a Magyar Kupa 2. fordulójában, és szeretne minél tovább jutni ebben a sorozatban is.

„Tudom, hogy a Veszprém ellen nehéz játszani, és azt is, hogy ami az edzőmérkőzéseket, illetve az NB II-es találkozókat illeti, eddig nem valami fényes a mérlegünk. Most mégis muszáj ellenük nyernünk, úgy is, hogy a bajnokságban is nehéz sorozat vár ránk. De még az utóbbi miatt sem lehet, hogy úgy mennyünk hozzájuk, hogy csak tessék-lássék akarjuk a győzelmet. Meg kell találnunk a megoldást, és mindenképp tovább kell jutnunk" – nyilatkozta a Paks vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a klub hivatalos oldalának.

„Én már átélhettem, hogy milyen jó dolog megnyerni a Magyar Kupát, és ez is motivál, hogy minél tovább jussunk a mostani kiírásban. Itt bármi előfordulhat, itt bárki legyőzhet, bárkit. Ezért is komolyan vesszük a szerdai találkozót, hiszen ellenfelünk nagyon szervezett, és több volt NB I-es játékossal is rendelkezik. Mint hallottam a veszprémi pálya nincs igazán jó állapotban, tehát még ez is nehezíteni fogja a dolgunkat. Azonban, ha azt a játékot hozzuk, mint legutóbb Diósgyőrben, akkor nem lehet gond" – tette hozzá a Kecskeméttel már egyszer Magyar Kupát nyerő szerb szakember.

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47