MLSZ: országos futballtorna indul középiskolásoknak

Vágólapra másolva!
2012.09.18. 13:06
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a Coca-Cola támogatásával országos futballtornát szervez a középiskolások számára.

Az erről szóló keddi sajtótájékoztatón kiderült, hogy az MLSZ és az üdítőital-gyártó cég hosszú távra tervezi az együttműködést.

„Ez egy igazi hiánypótló kezdeményezés. Az a cél, hogy a gyerekeket a sötét szobából a focipályára csaljuk” – mondta Vági Márton, az MLSZ főtitkára, aki hozzátette, a torna megszervezése az amatőr futballról szól.

Nyilasi Tibor sportigazgató azt emelte ki, hogy az esemény szervesen kapcsolódik az OTP-MOL Bozsik Programhoz, amely 14 éves kornál kettéválik, ugyanis a legtehetségesebbeket akadémiákra és klubokhoz irányítják, a többség számára pedig az amatőr futball marad; ez utóbbit szolgálja majd a torna, azaz akikből nem válik profi labdarúgó, azok is a kötődésben maradhatnak a sportággal.

A tornára szeptemberben és októberben lehet regisztrálni, ennek részletei az MLSZ honlapján olvashatók. Egy iskolából több csapat is indulhat, az egyetlen kikötés, hogy az együttesek minden játékosának azonos intézményben kell tanulnia. Idén év végén rendezik meg a körzetek első fordulóit, s jövő év elején a másodikat, ahol szükséges, ott megyei döntő is lesz. Az országos finálénak 2013 májusában Budapest ad otthont.

Legfrissebb hírek

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Minden korábbinál szigorúbb büntetés jöhet az MLSZ új fegyelmi szabályzata alapján

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 11:23

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01
Ezek is érdekelhetik