KTE: az összecsiszolódást nem lehet kierőszakolni - Török

2012.08.10. 14:31
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a Kecskeméti TE a bajnok DVSC-Teva otthonába látogat. A KTE szakmai igazgatója, Török László szívesen folytatna egy veretlenségi sorozatot, azonban tudja, taktikailag még mindenképpen előrébb kell lépniük, és idő kell az összecsiszolódáshoz.

„A bajnokhoz megyünk, ez szerintem mindent elmond az erejükről. Akadtak olyan dolgok, amikre a héten felhívtuk a játékosok figyelmét, mert taktikailag még előrébb kell lépnünk, azon belül is védekezésben. Az edzések és gyakorlatok mellett rengeteget beszélgettünk a problémásnak érzett játékelemekről″ – nyilatkozta Török László szakmai igazgató a kecskemetite.hu oldalának.

„Ez a csapat hétről hétre erősebb lesz, mindenkinek alakul a helye. Több játékrendszerben is gondolkodunk, hiszen sokoldalú játékosaink vannak. Említettem már, hogy az összecsiszolódást nem lehet kierőszakolni, de véletlenül sem akarom ezt mentegetőzésnek feltüntetni. Ezzel együtt is meccseket kell nyernünk, és ha már a statisztikák szóba kerültek a héten, akkor azt mondom: folytassuk a veretlen meccsek sorát minél jobb eredménnyel″ – tette hozzá a szakvezető.

Legfrissebb hírek

Meglepő pofonba szaladt bele a KTE Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:50

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 13:09

NB II: korábbi U-válogatott játékost igazolt a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 11:00

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Borbély Balázs: Az első húsz percben sem a hozzáállással, sem a játékkal nem voltam elégedett

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 08:02